Bocsánatot kért homofób megjegyzéséért a tévésztár

Bryan Cranston
Bryan Cranston idén májusban
Vágólapra másolva!
Bryan Cranston a Mighty Morphin Power Rangers című sorozatban a kék rangert alakító David Yostot bántotta meg egy régi interjúban. Habár ő maga nem emlékszik rá, a meleg színészt nagyon megviselte az eset.
Vágólapra másolva!

A Már megint Malcolm című sitcomból és a Breaking Bad – Totál szívás című sorozatból ismert sztár még egy 2009-es interjúban hivatkozott úgy Yostra, hogy „buzis" – az ugyanakkor nem volt világos, vajon a színészre vagy az általa alakított karakterre értette a bántó szavakat. Yost mindenesetre magára vette.

– mondta a színész a múlt hétvégén, amikor az NBC Outnak arról beszélt, vegyesek az érzései azzal kapcsolatban, hogy Bryan Cranston is benne lesz a Power Rangers jelenleg készülő mozifilmes változatában.

David Yost (bal szélen) a Mighty Morphin Power Rangers filmváltozatában Forrás: Jim Townley / Kobal / The Picture Desk

A site természetesen megkereste a Breaking Bad sztárját is, hogy kommentálja az ügyet. „Őszintén szólva nem emlékszem, hogy ezt mondtam volna, de készséggel elhiszem, hogy egy félresikerült poénkodás közben ilyesmire ragadtattam magam.

Vállalom a felelősséget felelőtlen szavaimért, és ezennel bocsánatot kérek Mr. Yosttól és mindenki mástól, akit megsértettem" – közölte Cranston.

Bryan Cranston idén májusban Forrás: Matt Winkelmeyer / Getty Images North America / AFP

A színész egyébként annak idején azért mondta a szóban forgó bántó kifejezést, mert megkérdezték: mit szól hozzá, hogy az egyik rangert őutána nevezték el Cranstonnak.

– mondta akkor. A sztár egyébként a 'fey' kifejezést használta, amit sokféleképpen lehet értelmezni. Egyik jelentése szerint az olyan férfiakra használják, akik heterók, de a meleg sztereotípiáknak megfelelően viselkednek vagy néznek ki.

Enjoy your Day!

David Yost (@officialdavidyost) által közzétett fénykép,

Akkor sem jobb a helyzet egyébként, ha a szó egy másik definícióját vesszük, hiszen a 'fey' tündérkét is jelent, amely kifejezést szintén szokták használni bántó szándékkal a homofóbok a melegekre. A kék rangert, civil nevén Billy Cranstont egyébként azért nevezték el a Breaking Bad színésze után, mert többször is szinkronizált a kilencvenes években népszerű sorozatban, amelynek most készülő nagyjátékfilmes verziójában is benne lesz (a rangerek mentorát, Zordont játssza).

„Ő valószínűleg úgy gondolta, így próbál vicces lenni,

és amit nagyon gyakran kellett hallgatnom a forgatáson is. És ha eleget hallod, teljesen kikészít, főleg, ha azt is hozzáteszik, hogy ez probléma" – panaszkodott Yost, aki egy korábbi interjúban elárulta, hogy annak idején azért hagyta ott a Mighty Morphin Power Rangerst, mert folyamatosan zaklatták azért, mert meleg. A producerek és a kollégák támadásai miatt a színésznek még az öngyilkosság is az eszébe jutott, de szerencsére letett róla.