Figyelmeztetést kapott a Karc FM

Vágólapra másolva!
Kevesebb magyar zenét, helyi közélettel foglalkozó, közszolgálati és idegen nyelvű műsort ad, mint vállalt.
Vágólapra másolva!

A Médiatanács a Karc FM szolgáltatóját egy hatósági ellenőrzésben feltárt hiányosságok következtében indított eljárásban figyelmeztette amiatt, hogy a rádió kevesebb gazdasági tematikájú műsort, magyar zenét, helyi közélettel foglalkozó, közszolgálati és idegen nyelvű műsort, valamint több ismétlést tett közzé a szerződésében vállaltakhoz képest, illetve megsértette a termékmegjelenítés szabályait, és burkolt reklámot is sugárzott - közölte a médiahatóság.

Az új rádió a fővárosban a 105,9 MHz-en, a korábbi Gazdasági Rádió helyén indult. A Karc FM főszerkesztője szerint egy év kell, hogy sokan megszeressék az adót, és vállalja, hogy elsősorban a Fidesz-szavazóinak készít műsort, de meghallgatnák a másik oldalt is. Erről hosszabban itt olvashat.

Folytatódtak időközben a médiatörvényben előírt műsorkvóta-kötelezettségek 2015-ös alulteljesítése miatti eljárások: ezúttal a Médiatanács a helyi kisközösségi rádiókat ellenőrizte, és hárommal szemben szabott ki csekély összegű bírságot: a gyomaendrődi Rádió Sun, a Rádió Szarvas és a székesfehérvári Táska Rádió szolgáltatóira.