A rák miatt leborotválta a haját a színésznő

Shannen Doherty
Vágólapra másolva!
Shannen Dohertyt, a Beverly Hills 90210-ből és a Bűbájos boszorkákból ismert színésznőt tavaly diagnosztizálták mellrákkal. A szörnyű kórral való bátor küzdelmét a sztár Instagramján dokumentálja. Most újabb lépéshez ért: úgy döntött, leborotválja a haját, ami a kemoterápiától amúgy is kihullana.
Vágólapra másolva!

A szomorú hír 2015 augusztusában úgy derült ki, hogy egy internetes újság felfedezett egy bírósági beadványt, amelynek tartalma szerint Doherty beperelte az anyagi ügyeit intéző céget, amiért azok elmulasztották befizetni az egészségbiztosítását, így szünet lépett fel az egészségügyi ellátásra való jogosultságában, ami miatt több hónap késéssel jutott csak el az orvoshoz.

Step 1

ShannenDoherty (@theshando) által közzétett fénykép,

Step 2

ShannenDoherty (@theshando) által közzétett fénykép,

– közölte a kereset kiszivárgása után a színésznő. A papírokból az is kiderült, hogy a sztárt már tavaly márciusban diagnosztizálták a szörnyű kórral, és az a terve: kemoterápiának és masztektómiának (emlőeltávolító műtétnek) veti alá magát.

Step 3

ShannenDoherty (@theshando) által közzétett fénykép,

Step 4

ShannenDoherty (@theshando) által közzétett fénykép,

Habár további részleteket nem lehet tudni Doherty állapotáról, a sztár most hat Instagram-fotóval szemléltette, hogy újabb lépéshez ért a rák elleni küzdelemben, hiszen elszánta magát, hogy leborotválja a kezelések miatt hamarosan amúgy is kihulló haját.

Step 5

ShannenDoherty (@theshando) által közzétett fénykép,

Step 6

ShannenDoherty (@theshando) által közzétett fénykép,

Döntésében egy jó barátnője és édesanyja támogatták, akik végig mellette voltak, és a fekete-fehérben készült képeken is szerepelnek. A művelet során a sztár próbált vidámnak maradni és mosolyogni, hogy pozitív hozzáállást sugározzon, sőt az egyik fotón még poénkodik is hajvágás közben. A fényképek melletti hozzászólásokban pedig a színésznőt sorstársai és rajongói is meleg szavakkal biztatják küzdelmében.