Kiefer Sutherland is feltűnhet a 24 folytatásában

2016.07.26. 07:20

Jövőre érkezik a 24: Legacy, a 2001 és 2010 között futott népszerű akciószéria folytatása. Az alkotók ragaszkodnak hozzá, hogy az új sorozat nem reboot lesz, hanem a régi széria kibővítése – ennek megfelelően Jack Bauer, azaz Kiefer Sutherland is feltűnhet benne.

Ez egy ablak, ami a 24 világára nyílik, csak most egy másik nézőpontból. És mivel Jack és Chloe még mindig odakint vannak valahol, sosem lehet tudni, kinek az útjai keresztezik egymást" – szivárogtatott Manny Coto executive producer.

Forrás: FOX

A műsor másik executive producere, Evan Katz is egyetértett azzal, hogy lehetnek metszéspontok a történetben a már létező karakterekkel, ők ugyanakkor a figurák egy új csoportjára szeretnének koncentrálni, és remélik, hogy a nézők hozzájuk is kötődnek majd.

A terroristák ellen küzdő szervezet, a CTU egykori vezetőjén és férjén, egy szenátoron kívül a legfontosabb új figura természetesen a főhős ügynök, Eric Carter lesz, akit Corey Hawkins fiatal fekete színész formál meg.

Hawkins úgy írta le karakterét, mint „egy új nap új hősét", akinek meg kell védenie az otthonát és a családját, és ezenkívül természetesen a hazájának is felelősséggel tartozik. Mivel katona, az epizódok során sok, morálisan megkérdőjelezhető döntésre kényszerül, de meg kell tanulnia, hogy a hátországban más szabályok érvényesek, mint a harcmezőn.

A koncepció egyébként nem változik lényegesen: az új 24-ben is real time-ban követhetjük az eseményeket, azaz egy évad 24, egy rész pedig egy óra történését meséli el – csak mivel ezúttal 12 epizódot számlál a szezon, néhány időugrást iktatnak be az alkotók a részek közé.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK