Balsai Móni: Normálisan élünk, nem borult fel az életünk

2016.07.25. 16:50

Balsai Móni az utóbbi években vált országosan ismertté. Bemutatkozott a Társas játékkal, berobbant a Liza, a rókatündérrel, láthattuk a Válótársakban, legutóbb pedig Till Attila Tiszta szívvel című filmjében. Rendszeresen az ő hangján szólal meg magyarul Alicia Vikander, és ismerős lehet a Marvel-mozikból is. Az Origónak arról mesélt, mi lett az Antal Imre által ledöfött műbáránnyal, miképp tépte le véletlenül a főszereplő tépőzárás tógáját a darab közben, és milyen volt fű, fa, bokor szerepére jelentkezni. Kétrészes interjúnk első darabja.

Szertornász és búvárúszó volt: honnan jött a sport szeretete?

Valahol még azt is leírták, hogy szinkronúsztam, pedig ez nem igaz. Nagyon túlmozgásos gyerek voltam, valahogy le kellett kötni az energiáimat, erre a legjobb megoldás a sport volt. A szertornát és az úszást versenyszerűen csináltam, de nagyon rossz versenyző vagyok. Nem értem, hogy miért kell valakit legyőzni... Egyik sem csapatmunka, nagyon magányos dolog: a vízben is egyedül vagy, és a tornát is egyedül csinálod. Komoly eredményeket sosem értem el, inkább bohóckodtam. De nem zavart, mert akikkel közben együtt voltam, nagyon szerettek.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Végül miért hagyta abba?

Négyéves koromban kezdtem el, és olyan rendszerességet adott, ami egyfajta függőséget okozott. Volt, hogy lázasan is akartam menni. De egy idő után hasonló élményim lettek, mint amit a Fehér tenyérben láthattunk, sokáig pont emiatt nem tudtam megnézni azt a filmet. Nagyon jó edzőm volt, de aztán egy edzőváltást követően elég sok negatív élmény ért. Történt egy baleset, leestem a korlátról, és pont, mint a filmben, én sem mondtam el otthon, hogy baj van, mert ilyenkor a gyerek azt hiszi, hogy ő a hibás: ennek nagyon fura a pszichológiája. Aztán az úszást is szerettem, mert imádom a vizet, de ott is kiderült, hogy a versenyzés nem az én világom, hogy ebben sem leszek jó, ezért ezt is abbahagytam. De az jó, hogy az ember egészséges, rendszeresség van az életében, ami egyébként a mai napig nagyon hiányzik.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Akkor már játszott is: ez hogy kezdődött?

Anyukám egyik kolléganője egy újsághirdetésben talált egy amatőr gyerekszínházra – az Angyalföldi Gyermekszínházra, és mivel nagyon szerettem verset mondani, meg állandóan produkáltam magam, ezért anyuval elmentünk, és végül egy tök jó valami sült ki belőle. Nem kulcsos gyerek voltam, aki a lakótelepen mászkál. Egyébként mindenhonnan jöttek oda gyerekek: Budáról, Pestről, vidékről. Ez egy elkallódás elleni, irodalommal és egymással ismerkedős dolog volt, ami kamaszodás közben nyitottabbá tette az embert. Felemelő érzés volt, hogy miután addig mindent egyedül csináltam – az úszás és a torna is, ahogy már említettem, magányos sport volt –, végre csapatban lehettem. Ott derült ki, hogy ez való nekem, hogy csapatjátékos vagyok.

Akkor már tudatosult, hogy ez lesz az élete?

Nem, ez jóval később derült ki. Megszerettem, azután bekerültem a színházba még gyerekszereplőként. Az első nagy színpadi szerepet a Muzsikus Péter kalandjai zenés mesejátékban kaptam, én voltam a cintányér. Két fedőt tartottam a kezemben, és az volt a szövegem, hogy „Csin-csin, csinnadratta-csinnadratta, bum-bum!"

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nem küzdött lámpalázzal az elején?

De, nagyon izgultam! Volt egy Szép Heléna operett-vígjáték előadás, amiben mindenki tógát viselt, mint anno a görögök. Antal Imre ledöfött egy műbárányt, amit nekem kellett a köpenyem alá rejtenem és kicsempésznem a színpadról. Csakhogy én annyira igyekeztem, hogy a báránnyal együtt odafogtam a főszereplő, Dániel Gábor ruháját is és elindultam vele kifelé, lerántva a tépőzáras tógát. Ebből aztán jó nagy röhögés lett, így indult a felnőtt színházi karrierem.

Hogyan került az Operettszínházba?

Tizenhat éves voltam, elkísértem oda egy fiút felvételizni, és azt kérték tőlem, hogy mondjak én is egy verset. Azután felvettek. Mivel ez egy nappali képzés volt, sokszor suli helyett jártam oda, úgyhogy lógtam az iskolából. Nagyon jó fej osztályfőnököm volt, akinek azóta is hálás vagyok, mert tudta, hogy hol vagyok, de mindig igazolta a hiányzásomat.

Mégsem vették fel a Színművészetire. Azzal a hittel jelentkezett, hogy sikerülni fog?

Nem. Lehet, hogy ez is baj volt, hogy nem nagyon hittem el. Ez érdekes, mert nagyon sokan nem végeztek főiskolát, és mégis nagy színészek lettek, nem szenvedtek hátrányt. Azt nagyon sajnálom, hogy a korosztályommal, a végzett színész-, dramaturg- vagy rendezőosztállyal nem találkoztam annyit. Rossz, hogy nem ismerem azokat, akik velem egy idősek és oda jártak. De mégis ez lett az utam.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

De tanult színészetet, amikor stúdiós volt. Erről milyen emlékei vannak?

Elmentem a József Attila Színházba, ahol meghallgatást tartottak az egyik zenés darabhoz. Hat lányt-hat fiút kerestek fű, fa, bokor, pincérnő, mindenféle szerepre. Odamentem tizennyolc évesen, érettségi után, miután nem sikerült a felvételi, mert akkor már tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.

És a család?

Anyukámék nem örültek, hogy csak a Színművészetit vagyok hajlandó beírni a felvételi lapomra, de hál' istennek elég nyitottak voltak. A főiskolára ugyan nem vettek fel, viszont mindenféle színdarabba bekerültem. Persze azért ezt nem úgy kell elképzelni, hogy rögtön nagy szerepeket kaptam, a statisztálástól kezdve az egy-két mondatos szerepen át végigjártam ezt a szamárlétrát.

Talán éppen annak köszönhető, hogy eszköztelen és természetes a játéka, mert nem pakoltak rá semmit, mindent saját maga tanult meg.

Köszönöm, hogy ezt mondja! Nem tudom, hogy alakult ki, mert a legelején sokan mondták, hogy talán azért nem sikerülnek a felvételik, mert, ha valaki gyerekszínész, attól maníros lesz. De nekem nem volt honnan tudatosságot szereznem.  Azt látom most is a körülöttem lévő gyerekeken, akikkel a darabokban együtt vagyok, hogy ki az, aki teljesen természetes és cuki az első évben, ahogy telik az idő, egyszer csak elkezd mívesebben beszélni, kicsit affektálni. Azután ha egy rendező szól és segít, akkor ezt le lehet vetkőzni, de az se kizárt, hogy a gyerek magától rájön. Mindenesetre én három évet töltöttem a József Attila Színházban, és ezalatt még az is előfordult, hogy nagy főszerepbe kellett beugranom.

Jól bírta?

Fura, hogy nincs bennem versenyszellem, de az ezzel járó stresszt nagyon bírom. Ez nem küzdelem, ez játék... rettenetesen élveztem. Nagyon szeretem megmutatni a tartalmat, a karaktert. Szeretek belebújni valamilyen karakterbe, az nagyon jó, amikor nem én vagyok.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Hogy lett a Győri Nemzeti Színház tagja?

Lementem egy meghallgatásra. Akkor Korcsmáros György volt az igazgató. Ő az egyik „apám", a másik pedig Ács János, aki a kaposvári őrületnek volt az óriása. Visszatérve az előző kérdésre; azt hiszem, hogy olyan sokféle helyen voltam, és annyiféle dologban vettem részt, mint ez is, ami mind segített tanulni a szakmát. Tehát Ács Jani kaposvári iskolája, egy Molnár Ferenc-i Korcsmáros György, aki meg ennek a mestere, vagy például Tordy Géza, aki sokszor rendezett – ő egy ősbölény –, Sopsits Árpád, Guelmino Sándor, Hídvégi Nóra... ők mind teljesen különbözőek.

Ők mind hatással voltak a színészetére? Hagyták kibontakozni?

Igen, valahogy megtaláltak. Volt, amikor nagyon be volt állva a pályám, akkor kicsit elkezdtem fuldokolni, és olyankor muszáj volt valamerre elindulni, ami nyit ezeken a kapukon. Minél tágabbra nyitod azt az ablakot vagy ajtót, annál több minden jön be, és annál több minden megy ki.

Balsai Móni, a Liza, a rókatündér című film főszereplője az egyik örökbe fogadott róka mellett a Budakeszi VadasparkbanForrás: MTI/Kallos Bea

Figyeli magán vagy a művészetén vagy az alakításain, hogy honnan hová és mennyit fejlődik, változik?

Az adott pillanatban ezt sosem látom, ez mindig később derül ki. Az aktuális élményeket, meg amit az ember érez, azt nem feltétlenül akkor dolgozza fel vagy teszi jó helyre az ember, amikor történnek – akkor se, ha azt érzi, hogy ez most nem sikerült –, hanem később.

Tud erre egy aktuális példát?

Volt most egy munkám februárban – amiről még mindig nem beszélhetek, pedig most már nyár van –, amiben egy olyan karaktert játszottam, mint még soha. Borzasztó pici eszköztárral kellett dolgoznom, még kisebbel, mint a Liza, a rókatündérben. Egy rendkívül erős és okos nőt alakítottam. Olyan dolgokat nyitott ki bennem – és azt hiszem, ezért szeretem igazán a színészetet –, olyan dolgokon is elgondolkodtatott, olyan impulzusokat és benyomásokat kaptam, amikkel nem találkoznék egyébként az életben. Több életet élek ezáltal, olyan embereket ismerek meg, akikhez egyébként soha nem lenne közöm.  Mint Tilla filmjében a mozgássérültek között lenni. Olyan tapasztalások ezek, amelyek sokszor nagyon fájdalmasak, de rengeteget kapok is tőlük. Jót is, rosszat is, és ezeket nagyon vastagon és sok tartalommal lehet megélni.

Balsai Móni, Fenyvesi Zoltán és Till Attila a Tiszta szívvel forgatásánForrás: A Company Hungary

Tillával már dolgozott együtt a Csicskában is, most pedig az általa rendezett Tiszta szívvel Zitájaként, a főszereplő anyjaként láthatják a nézők. Azon túl, hogy ez egy gengszterfilm, és tartalmaz vígjátékelemeket, van egy nagyon mély üzenete is. Mitől igazán erős ez a film?

A film egy apáról és a fiáról szól, én pedig az anya vagyok. Tehát ez egy mellékrezgés. Nem merültem el ebben az egészben annyira, mint a többiek, mert erre nem volt elég idő. De mégis, amikor ott voltam, az valamitől sokkal intenzívebb jelenlét volt, mint bárhol máshol. Nagyon fura volt nézni a premiert – két évvel a forgatás után –, mert annyira tele volt a szívem. Amikor a film elején először megláttam ezeket a srácokat, vigyorgott a lelkem, annyira imádtam őket. És aztán egy másodperc alatt végigfutott az agyamon, hogy én eszméletlen szeretettel, nyitottsággal és boldogsággal ülök itt, miközben a nézők csak most szembesülnek azzal, hogy mennyire nehéz például egy ágyból fölkelni. Tehát az, amit te észre sem veszel, mert egy másodperc lefeküdnöd az ágyba vagy fölkelned az ágyból, az nekik percekig tart. Ezzel szembesülni nagyon fájdalmas dolog. De azért jó a Tilla filmje, mert az elején ezt egy picit megmutatja neked, rádöbbent erre, de ezt is már eleve humorral teszi. A filmnek az egyik legfontosabb üzenete számomra az volt, hogy ők, a mozgáskorlátozottak ugyanolyanok, mint mi.  Nem kell elfordítani a fejünket, nem kell szégyellni vagy sajnálni, sem magunkat, sem őket, mert ők is maximálisan teljes értékű emberek. Sokan közülük duplán is azok, mert százszor több türelem, megértés és nyitottság van egy ilyen emberben. Ez a film egyik legnagyobb üzenete. Nagyon szeretem, ha ilyen dolgok mellé állhatok. Tehát az, hogy egy ilyen filmben, ami erről szól, benne lehettem, az hihetetlen jó érzés.

Nehézségekkel járt Zita, az anya megformálása?

Bele kellett élnem magam egy speciális helyzetbe. Borzasztó nehéz egy embernek egyedül felnevelni a gyerekét, különösen, ha még felnőtt korában is gondoskodásra szorul, mivel nehezebben mozog, és nem tud bizonyos dolgokat megcsinálni. Közben az anyának dolgoznia kell, hogy eltartsa saját magát és a gyerekét is, ráadásul rengeteg olyan pluszdolog van, amihez még több pénzre van szükség, például hogy a gyerekedet elszállítsd ide vagy oda.

Fenyvesi Zoltán és Balsai Móni a Tiszta szívvel forgatásánForrás: A Company Hungary

Hogyan készült a szerepre?

Majdnem két hónapot próbáltunk Zolival (Fenyvesi Zoltán, a film főszereplője – a szerk.), aki a fiamat játssza, hogy összeszokjunk. Zoli nem színész. Próbáltunk, hogy ne legyen hamis a játéka, megtanultunk egy picit lazának lenni. Megismertük egymást annyira, hogy ő is bátor legyen, elmúljon a zavarbanlét, meg a felesleges tisztelet. Ez oda-vissza érvényes volt. A végén már annyira ellazultunk, hogy pofozkodtunk. Fekete Ádám pedig dramaturg és színész is Vajdai Viliéknél a Táp Színházban – neki olyan agya és humora van, hogy rajta mindig be lehet pisilni a nevetéstől, annyira őrült.

Milyen a közös munka Tillával?

Fantasztikus! Tilla rettenetesen pörög, nem hagy egy perc nyugtot, úgyhogy nekem is fel kellett vennem ezt a tempót. Teljesen természetesen folyt a munka. Persze biztos az is megkönnyítette ezt, hogy már előtte a Csicskában is dolgoztunk. Körülötte valahogy minden olyan laza, jókedvű és szeretettel teli. Ez a pasi egy nagy szeretet!

Nagy lehetőség már tavaly is megtalálta, az RTL Klub heti sorozata, a Válótársak formájában. Nemrég kezdtek bele a dramedy második évadának forgatásába. Mit lehet tudni az új évadról?

A szálak bonyolódnak! Nagyon sok humor lesz benne, a mi kettőnk szálában is, több lesz, mint az első évadban volt, aminek nagyon örülök. Tamara harcolni fog, de azt nem árulom el, hogy milyen irányban. Imádom ezt a karaktert, egész más, mint akiket eddig játszottam, úgyhogy ebből a szempontból ez egy jó kis kaland most megint, nyár végéig, szeptemberig.

Balsai Móni a VálótársakbanForrás: RTL

Milyen hatással volt önre, hogy egy olyan sorozatban szerepel, amit a piacvezető kereskedelmi csatornán milliók is nézhetnek?

Ettől egy kicsit féltünk Pepével. (Scherer Péter, a Válótársak egyik férfi főszereplője, a filmbeli férje – a szerk.) Egyikünk sem szeretné az életét felborítani. A munkánkon – tehát a színészeten – kívüli életünket meglehetősen egyszerűen, szimplán és normálisan éljük, nem szeretjük kitenni magunkat a bulvárnak. És bár kicsit ennek ez is része, de ez nem egy napi szappanopera, hanem egy tízrészes heti sorozat, így ez nem hoz akkora ismertséget. Legalábbis én hál' istennek tavaly óta is nyugodtan tudok élni. Nem, vagy csak nagyon ritkán ismernek meg az utcán. Mondjuk, teljesen más is vagyok, mint a karakterem, Tamara.

Az interjú második részében (szerdán, július 27-én) Balsai Móni a hazai színházi állapotokról, a Lizáról, a szinkronmunkákról mesél, és elmondja, mivel foglalkozik szabadidejében. Balsai Móni Facebook-oldala itt található.