Minden semmissé válik, amit eddig láttunk

The Flash, második évad
Vágólapra másolva!
Október 4-én tér vissza az amerikai tévékbe a Flash – A villám, és a múlt heti Comic-Conon debütált előzetes alapján a harmadik lesz a sorozat eddigi legjobb évadja. A villámgyors szuperhős új kalandja egy ikonikus képregényből nyerte az ihletet, és a folytatásban szinte minden semmissé válik, amit a korábban láthattunk. Figyelem, ha még nem látta a sorozat második évadját, akkor csak óvatosan olvasson tovább, mert nagyon spoileresek leszünk!
Vágólapra másolva!

A Warner Bros. Television és a The CW a Zöld Íjász kifejezetten pozitív fogadtatása után indította el második szuperhősös sorozatát, amiben a DC képregények egyik legnépszerűbb karaktere, Barry Allen, azaz Flash (Grant Gustin) kapta a főszerepet.

A Flash - A villám az egyik legjobb szuperhősös sorozat, amit manapság a tévében látni Forrás: CW

A vörös gúnyás igazságosztó még az íjászos testvérsorozat sikerét is felülmúlta, epizódonként négy milliónál is több nézőt ültetve a tévéképernyők elé, így egy percig sem volt kétséges, hogy az első két évad után kapunk egy harmadikat is.

A Flash – A villám igazi klasszikus szuperhősös széria, egész évadon átívelő történetekkel, félelmetes szupergonoszokkal (Reverse Flash, Zoom), különleges képességű bűnözőkkel, időutazással, párhuzamos dimenziókkal és egyéb nyalánkságokkal.

A Flash még a Zöld Íjász sikerét is felülmúlta Forrás: The CW

A széria első két évadja rengeteg szereplővel dolgozott, egy elég masszív és összetett univerzumot épített fel, azonban a második szezon fináléjában olyasmi történt, ami felülír mindent, ami a korábbi 46 részben történt:

Barry visszautazott a múltba, megmentette az édesanyját, és ezzel drasztikusan átírta a történelmet.

A mindent megváltoztató tett ötletét a 2011 nyarán megjelent, öt részes Flashpoint című képregényből merítették a sorozat írói. Itt lényegében ugyanaz történt, mint a Flash második szezonjának utolsó perceiben. Barry visszautazott a múltba, megakadályozta, hogy a Reverse Flash megölje az édesanyját, és ezzel események olyan láncolatát indította el, ami teljesen átformálta a DC képregényuniverzumot.

Flashpoint, egy történet, ami mindent megváltoztatott Forrás: DC Comics

A Wayne családot ugyan ebben a valóságban is megtámadja egy rabló, de nem Martha és Thomas halnak meg, hanem a kis Bruce. Az anya ebbe beleőrül, ő lesz a Joker, az apa pedig Batmanként kezd tevékenykedni, de sokkal brutálisabb módon, mint ahogy a fia tette egy másik életben.

És ez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen Superman nem a Kent családhoz kerül, hanem a katonaság kezébe, Aquaman és az atlantisziak harcban állnak Wonder Womennel és az amazonokkal, ráadásul a két fél háborúja az emberiség létét is fenyegeti...

Egyetlen múltbéli változás drasztikus események egész láncolatát indítja el Forrás: DC Comics

Habár az ősszel visszatérő sorozatban ilyen léptékű változásokra nem számíthatunk, lévén Batman, Aquaman és Wonder Woman nem része a tévés univerzumnak, de a hétvégén kiadott előzetes alapján a Flashpoint (ami a harmadik évad első epizódjának címe is egyben) a széria életében is rendesen összekuszálja a dolgokat.

Ami biztos, hogy a múlt megváltoztatása ellenére Barry képességei megmaradnak, viszont a magánélete teljesen megváltozik: a szülei ugyan élnek és virulnak, viszont egykori nevelőapja és a barátai egyáltalán nem ismerik, és az előző évad végén beteljesült szerelem is semmissé válik.

És ez még nem minden, hiszen Central Citynek új védelmezője van Kid Flash személyében, továbbá feltűnik egy újabb villámgyors gonosz, akiről jelen pillanatban még nem tudjuk, hogy pontosan kicsoda, de az biztos, hogy nem ő a főellenség, hiszen az alkotók a Comic-Conon bejelentették, hogy a harmadik évad legnagyobb mumusa egy másik figura, Doctor Alchemy lesz.

Az első rész főgonosza ismét komoly szerephez jut a folytatásban Forrás: CW

Rosszfiúkból tehát nem lesz hiány, hiszen a harmadik évadra visszatér az első szezon főellenfele is, Eobard Thawne, azaz Reverse Flash, akit Barry nem csak hatástalanít, mielőtt végezhetne az anyjával, de még be is börtönzi egy speciális cellába.

Persze ha fogadnunk kellene, akkor mi arra tennénk a pénzünket, hogy a sárga ruhás gonosztevő két epizódon belül kiszabadul.

A Flashpoint képregényben a változásokat végül (részben) sikerült visszafordítani, és nincs kétségünk afelől, hogy a sztori hasonlóan alakul majd a sorozatban is.

Viszont ennek tudatában is nagyon várjuk a folytatást, és látva az új status quo-t, plusz a vadiúj karaktereket, simán meg merjük kockáztatni, hogy a Viasat3 műsorán látható Flash – A villám harmadik évadja minden eddiginél jobb lesz. Még három hónap, és kiderül, hogy a sorozat képes-e beváltani a reményeinket.