John Malkovich beszállt a drogbizniszbe

Dr. Life, Életet mentett John Malkovich
Vágólapra másolva!
John Malkovich főszereplésével készül a Humboldt, sokat várunk ettől a sorozattól.
Vágólapra másolva!

John Malkovich a Crossbones után újra sorozatban szerepel, ő kapta meg a Humboldt főszerepét. A két Oscarra jelölt színész egy olyan közösség vezetőjét játssza, amely marihuánaterterjesztésből tartja fenn magát.

A széria Emily Brady riportkönyvén, a Humboldt: Life on America's Marijuana Frontier-en alapul, az újságírónő azután írta meg élményeit, hogy eltöltött egy kis időt egy olyan kommunában, amely közel negyven évig foglalkozott termesztéssel, eladással.

John Malkovich Forrás: AFP

Sokat várunk a produkciótól, egyrészt Malkovich személye, másrészt a gyártó miatt, a Sony ugyanis az Anonymous Contenttel együtt készíti – a cégnek pedig olyan remek sorozatokat köszönhetünk, mint a True Detective, a Mr. Robot vagy A sebész.

A projektet íróként Michael A. Lerner (Szeretet és köszönet) jegyzi, a végeredményt elsőként prémium kábeltévéknek, illetve internetes tartalomszolgáltatóknak próbálják majd eladni.

Életet mentett John Malkovichhttp://www.life.hu/drlife/20130610-john-malkovich-szinesz-elsosegelyt-nyujtott-egy-verzo-embernek-torontoban.htmlSorra törte össze a női szíveket John Malkovichhttp://www.life.hu/galeria/20121206-fotokon-akkor-es-most-john-malkovich-szinesz.htmlSzíndarabot rendez John Malkovichhttp://www.life.hu/sztarok/20120106-szindarabot-rendez-john-malkovich.html