Visszatér egy régi szereplő a Barátok köztbe

Peller Anna
Vágólapra másolva!
Három év kihagyás után visszatér a Barátok köztbe Peller Anna.
Vágólapra másolva!

Peller Mariann testvére, Peller Anna újra együtt forgat a Barátok közt csapatával. A Budapesti Operettszínház színésznője Juhász Gabit alakítja, három éve volt utoljára képernyőn.

Peller Anna három év után tér vissza Forrás: Origo - Mudra László

"Sajnos nem követtem részről részre a sorozatot, hiszen pont akkor adják, amikor én színházban vagyok, de bepótoltam mindent. Bár a pénteki visszatérésemet pont nem látom, mivel vidéken játszom, a családom együtt ül le a tévé elé. A férjem nagyon elfogult velem szemben, így ha kemény kritikára van szükségem, akkor a testvéremet, Mariannt, vagy az anyukámat kérdezem. Később mindenképp visszanézem az új részt, kíváncsi vagyok, hogyan sikerült. Ráadásul én is igen kritikus vagyok magammal szemben, mindig találok valamit, amit lehetett volna jobban csinálni" - mondta a Blikknek.

A stábtagokkal jól kijött, Gyebnár Csekkával jó barátságban van, és Tihanyi Tóth Csabát is nagyon kedveli.