Ötezer dollárt kaphat egy jó videóért

Vágólapra másolva!
Augusztus 1-jétől Picture This Fesztivál címmel videopályázatot indított a Sony Pictures Television. A fesztivál a Sony Pictures globális Picture This kampányának keretein belül valósul meg, melynek célja, hogy bemutassa azokat a személyes törekvéseket, amelyek környezetünk megóvása érdekében jöttek létre. 
Vágólapra másolva!

A helyi zsűri 2016. augusztus 29. és szeptember 2. között választja ki a legjobb videókat, és egy első, két második valamint három harmadik helyezést hirdet ki, akik tárgynyereményeket vehetnek majd át.

A hazai győzteseket várhatóan 2016. szeptember 5-én jelentik be, ezt követően már a regionális zsűri előtt kell bizonyítania Lengyelország, Magyarország és Románia első helyezettjének.

Közülük a nyertes képviselheti majd régiónkat Los Angelesben,

végül a nyolc regionális győztes közül ott dől el, hogy kinek ítélik a globális első díjat, vagyis az ötezer dolláros fődíjat, a 4K Sony televíziót és egy Sony - Alpha a6300 kamerát.

A Sony Pictures Television bízik benne, hogy a kampány során minél több személyes, egyedi történetet osztanak meg a versenyzők, hogy ezzel is felhívják a figyelmet környezetünk védelmére.
Nevezni a honlapon lehet, regisztráció után a pályázónak ide kell feltöltenie a videóhoz tartozó YouTube linket. Tovább információért látogass el a http://www.axn.hu/picturethis weboldalra.

A Picture This fesztivál hazai zsűrije: Juhász Árpád geológus/televíziós, Debreczeni Zita fotós, Kalmár Csaba, az Origo.hu TV, rádió, online rovatvezetője, Pácsonyi Daniella, az NLCafe.hu főszerkesztője, Varga Attila "Sixx", az Index.hu újságírója, valamint Bicsérdi Ádám, a HVG újságírója.