Még a legjobb sorozatban is találni hibát

Breaking Bad
Vágólapra másolva!
Valószínűleg minden nézője egyetért abban, hogy a 2008-tól 2013-ig futott Breaking Bad – Totál szívás nagyszerű sorozat volt. De mi van, ha valaki szakértő szemmel figyeli? Végre egy drognyomozó is véleményt mondott: vajon mennyire hiteles kedvenc szériánk? 
Vágólapra másolva!

A Knowable.com megkeresett egy szakértőt, hogy mondjon véleményt a Breaking Bad-ről. Bob Cooke korábban a Kaliforniai Igazságügyi Minisztérium kábítószerosztályának San Jose-i kirendeltségén dolgozott különleges ügynökként, majd a magánszektorban tevékenykedett hasonló területen.

28 éve küzd a kábítószer-kereskedelem ellen, jelenleg ő az amerikai drognyomozókat összefogó szervezet egyik regionális elnöke, van tehát némi rálátása a témára. Mivel

száznál is több kaliforniai szuperlabor után nyomozott

(azokat a kábszer-előállító helyeket nevezik így, amelyek egy főzési ciklus, azaz maximum másfél nap leforgása alatt legalább 4 és fél kilónyi drogot képesek előállítani – ilyen műhelynek tekinthető Walter és Jesse kis boszorkánykonyhája is), konkrét összehasonlítási alapja is van. Íme, a véleménye pontokba szedve!

1. A droggyártás folyamata

Cooke (akit a gyerekei már évek óta biztatnak, hogy nézze meg a sorozatot) még csak a második évad felénél jár, de annyit már most meg tudott állapítani: a legalapvetőbb hiba az, hogy hőseink elavult módszerrel dolgoznak, és az így létrehozott drogot nem valószínű, hogy értékesíteni tudnák.

Forrás: Archives du 7eme Art / Photo12

Amikor ugyanis nem találnak pszeudoefedrint, és ennek hiányában P2P-ből, azaz fenil-2-propanonból állítják elő a metamfetamint, nem törődnek azzal, hogy hiába finomítják 80-90 százalékos tisztaságúra, a felhasználókat ez nem érdekli. A régimódi, P2P módszerrel előállított met még a hetvenes években volt menő, és a végterméknek olyan szaga volt, mint a büdös zokninak.

Forrás: Archives du 7eme Art / Photo12

Az így gyártott anyag ráadásul nem is üt akkorát. Még a 90 százalékos tisztaságú cucc is nélkülözi azt a hatást, amit a pszeudomettel el lehet érni. Cooke praxisában látott példát arra is, hogy az elégedetlen megrendelők négy és fél kiló kristálymetet küldtek vissza, mert nem eredményezett megfelelő „elszállást".

2. A mexikói drogkartell

„A mexikói központú kartellek már több mint 25 évvel ezelőtt elkezdték az újfajta, pszeudoefedrin és vörösfoszfor alapú metamfetamingyártást,

Ez a gyártást illetően Kaliforniában hatalmas robbanást okozott, így ez az állam lett a metamfetamin őshazája.

Forrás: Archives du 7eme Art / Photo12

Vannak olyan kisebb államok, mint például Missouri, ahol 900 és 2400 közé tehető a metlaborokkal kapcsolatos incidensek száma évente, de

– mondta a drogszakértő, aki ezzel vélhetően arra célzott: nem valószínű, hogy ezt a régóta fennálló rendszert a Breaking Bad főhőseinek kis, új-mexikói csapata úgy le tudta volna tarolni, ahogy azt a sorozatban láthattuk, vagy hogy egyáltalán sikerrel törtek volna be onnan erre a piacra.

3. A labor felszerelése

A titkos laborok szokásos eljárása az alapanyag beszerzésére Cooke szakvéleménye szerint az, hogy „gyalogok" kis csapata boltról boltra járva összevásárol annyit pszeudoefedrint, amennyit csak legálisan lehetséges, és azt továbbadják egy, a labor üzemeltetőjével kapcsolatban álló „középvezetőnek".

A szakember furcsáll bármilyen ettől eltérő metódust, amit a sorozatban láthattunk (bár az is igaz, hogy még csak az elején tart, így Walterék kifinomultabb módszereit még nem ismerheti).

Forrás: Archives du 7eme Art / Photo12

Az pedig, ahogy hőseink beszerzik a felszereléseiket, a valóságban szintén nem működne, mivel a szövetségi és állami szervek folyamatosan monitorozzák az olyan nagy gömblombikok, csepegtető edények és tölcsérek eladásait, amilyeneket a Breaking Bad-ben is használnak.

4. Az erőszak

Egyedül a sorozatban megjelenő erőszak terén stimmel minden – véli Bob Cooke, aki szerint a Breaking Bad erőszak-ábrázolása egy cseppet sem túlzó. A metamfetaminipar eladásainak növekedésével Mexikóban (a mexikói laborok egy főzési ciklus alatt néha 450 kiló árut is kitermelnek) ugrásszerűen megemelkedett a brutalitás is – és ezt természetesen ugyanúgy exportálják, mint a kábítószert.

Forrás: Archives du 7eme Art / Photo12

A szakember konklúziója mindent egybevetve, hogy a valóság és a Breaking Bad kapcsolatát illetően azért nem olyan lesújtó a helyzet, és a fent felsorolt hibák közel sem annyira zavaróak, hogy ne nézné továbbra is nagy kedvvel a sorozatot – hiszen ha már a szakmai életében nem találkozhat többé a szervezett bűnözéssel, legalább a képernyő előtt nosztalgiázhat.