A Kicsi Óriások-at tehetségmutató műsornak definiálja az RTL Klub, melyben a színpadi produkció mellett a háttér is nagy szerepet kap: öt kis csapat dolgozik azon hetek óta, hogy ismert emberek vezetésével, tanárokkal és pedagógusokkal a legjobbat hozza ki magából. Hétvégente háromfős zsűri mond véleményt a versenyzőkről, és mint a műsor sajtótájékoztatóján kiderült, nem a csalódott gyerekek potyogtatják a legtöbb könnycseppet.

A hamarosan rajtoló műsort Sebestyén Balázsra bízta a csatorna, akinek nagy rutinja van már, legutóbb a Hungary's Got Talent-ben láthattuk, hogy biztatja vagy húzza a jelentkezőket a színpadra lépés előtt. A Kicsi Óriások-ban nem lesz ekkora kontaktban a gyerekekkel, a zsűrivel viszont annál inkább.

Sebestyén Balázs kapta a műsortFotó: Polyák Attila - Origo

Szinte teljesen új arcok ülnek be a székekbe, egyedül Geszti Péternek van tapasztalata tévés zsűrizésben, több X-Faktor szériában volt mentor - de állítja, ez a feladat valami egész más. "Nagy élmény volt, mikor gyerekszínészként találkozhattam olyan emberekkel, akik akkor az ország félistenei voltak, színészek producerek, tévés szakemberek. Nagyon nagy dolog volt belenőni abba a kultúrába, tulajdonképpen annak köszönhetem, hogy mist itt ülhetek. Ezeknek a gyerekeknek szeretném ugyanezt megadni."

Geszti Péternek már van rutinja, de ez a feladat egész más leszFotó: Polyák Attila - Origo

Földes Eszter most fogta fel, hogy mennyire nehéz a tévés pálya, mint mondta, a színpadon sokkal jobban érzi magát, de mindenképp jó kirándulás számára a Kicsi Óriások. A tapasztaltabbaktól sokat tanul, és nem az a tipikus tyúkanyó, aki gügyög és cukiskodik, ha meglát az kisgyereket – őszintén megmondja a véleményét. Geszti szerint ő és a harmadik zsűritag, Spáh Dávid sír a legtöbbet a stúdióban, külön kiemelte azokat a pillanatokat, mikor az izzadtságcseppek és a könnycseppek együtt gördülnek le Spáh szakállán – talán látni is fogjuk ezt a képernyőn. Geszti egyébként már nem sír, hozzászokott a felnőtteknél, hogy néha eltörik a mécses, de megtanulta, hogy az élet mindig rendezi a dolgokat, nem szabad ennyire komolyan venni egy-egy kisebb kudarcot.

Spáh Dávid könnyeit biztosan látni fogjukFotó: Polyák Attila - Origo

Spáh Dávid a Família Kft.-ben nőtt fel a nézők szeme előtt, pontosan tudja, mit éreznek a gyerekek hétről hétre ekkora figyelem középpontjában. „Én tudom milyen az, mikor az embernek tíz meg tizenöt év múlva vissza kell néznie magát gyerekként, ha megfelelően szólunk hozzájuk, ezt később is tudják majd hova tenni" - mondta.

Csak a tehetségek lesznek képernyőn

"A Kicsi Óriások egy tehetségmutató műsor, amit nem előz meg a képernyőn válogatás, rögtön stúdióműsorokkal kezdődik, már le vannak válogatva azok a gyerekek, akik valójában tehetségesek. A gyerekek csapatokban vannak, egy csapat négy tagból áll. Vannak köztük énekesek és egy táncososok, és egy harmadik kategória a kis tehetségeknek. Az énekesek hozzák az érzelmet, a táncosok a látványt, a picik a humort ebbe a műsorba" - ezt már Rubin Kristóf mondta el a sajtótájékoztatón.

Rubin Kristóf mesélt hosszabban a műsorrólFotó: Polyák Attila - Origo

A műsorra már novembertől várták a 4 és 14 év közti gyerekek jelentkezését, de már akkor tudták, hogy nyárnál előbb nem kezdenek el forgatni, nem akarták kikérni emiatt a gyerekeket az iskolából. A Kicsi Óriások egyébként is nagyon figyel a háttérre, a gyerekek jólétére, fejlődésére és tanítására, így akadémiát is hoztak létre számukra. A versenyzők, akár egy nyári táborban, az akadémián töltik a napjaikat, ahol énektanár, tánctanár, pedagógusok és a csapatkapitányok foglalkoznak velük."Fontos üzenet, hogy a gyerekek és a felnőttek közt legyen ideális kapcsolat, legyen olyan felnőtt, aki figyel rájuk, megérti és tanítja őket. Az a cél, hogy magabiztosságot árasszanak, legyenek biztonságban, ez pedig meglátszik majd rajtuk a színpadon" – mondta Rubin.

Öt kis csapat készül

Kiss Ramóna, Kovácsovics Fruzsina, Oláh Gergő, Tóth Vera és Molnár Tibor alias Trap Kapitány kapott egy-egy csapatot, ők foglalkoznak a gyerekekkel a tanárok és pedagógusok mellett – mint elhangzott, nagyon hosszú casting során választották ki azokat a szakembereket, akik nem csak haknizni akarnak, hanem szívesen töltenek órákat a csapatokkal.

A Kicsi Óriások csapata, a gyerekeket egyelőre nem mutatja meg a csatornaFotó: Polyák Attila - Origo

Tóth Vera az egyetlen, aki még nem szerepelt az RTL Klub egyik nagy show-jában sem, izgatott is a feladat miatt, de mint mondta, nagyon jól érzi magát ebben a közegben, pályafutásának egyik legkomolyabb állomásaként tekint a szerepre. A Barátok közt színésznője, Kiss Ramóna hamar megtalálta a hangot a kicsikkel, a családban sok gyerek van, testvére tíz évvel fiatalabb nála, így van már rutinja abban, hogy kell bánni ezzel a korosztállyal. Kovácsovics Fruzsina óvónőként dolgozik, és gyerekeknek készít dalokat négy éve, így talán neki lesz a legkönnyebb dolga, bár mint mondta, a kiskamaszokkal azért nem mindig könnyű szót érteni, a 3 és 6 év közti gyerekekhez van szokva.

Tóth Vera most először szerepel az RTL Klub nagyobb műsorábanFotó: Polyák Attila - Origo

Oláh Gergőnek három gyermeke van, úgy érzi, most fogadott magához még négyet, annyira megkedvelte a csapatát – neki komoly tervei vannak a gyerekekkel, azt szeretné, ha úgy tudná inspirálni őket, mint őt anno az X-Faktor alatt mentora, Geszti Péter. Nagy meglepetése lesz a tehetségkutatónak, hogy Trap kapitány hosszabb időre megszabadul a maszkjától, ahogy mesélte: legrégebbi önkivetülését használja ebben a műsorban. "Nem új nekem a kapitány szerep, mert én vagyok Trap kapitány, csak egy másik űrhajón vagyok épp" - hangzott el, nem kis derültséget keltve.

Trap kapitány ezúttal maszk nélkül lesz képernyőnFotó: Polyák Attila - Origo

Úgy tűnik, az összhang megvan a csapatkapitányok, a zsűri és a műsorvezető közt, a gyerekekről egyelőre nem akar többet elárulni a csatorna, mint ahogy a rajt időpontját is titkolják egyelőre. Az biztos, hogy hét adás készül, az utolsó adás extra adás lesz, ahol kategóriánként választanak győztest.