Demcsák Zsuzsa és Ördög Nóra új társat kapott

Liptai egyszer nyert ebben a kategóriában, Ördög Nóra kétszer
Vágólapra másolva!
Az olimpia idejére kicsit megváltozik a Mokka, lesz benne egy olimpiai minimagazin, két hétre pedig bevettek egy új műsorvezetőt is.
Vágólapra másolva!

Augusztus 8-án indul a Mokka olimpiai minimagazinja, amelynek a kétszeres világbajnok kajakozó, Kucsera Gábor lesz a házigazdája, ő számol majd be a magyar vonatkozású versenyeredményekről.

Kucserát láthattuk már korábban is a TV2-n, A Nagy Duett-ben például Dér Heni oldalán versenyzett, műsorvezetőként azonban most fog debütálni. "Bevallom, kicsit izgulok, mert bár korábban rengeteg interjút adtam a Mokka vendégeként, most a saját bőrömön tapasztalom, hogy műsorvezetőnek lenni hatalmas koncentrációt igénylő feladat" – mondta.

A munkáját az első héten Ördög Nóra fogja segíteni,

később a TV2 más arcai is beugranak majd mellé.

Ördög Nóra is kelhet korán Forrás: TMC

Szintén augusztus 8-án kezd a Mokká-ban a Szépítők műsorvezetője, Gyetván Csaba, ő Demcsák Zsuzsa társa lesz két hétig.

"Nemrég a FEM3 Café-ban Czippán Anettel vezettem a műsort, izgalmas élmény volt, most pedig alig várom a közös munkát Zsuzsával. A Mokka nagyon nagy kihívás, de állok elébe" – mondta Gyetván.