Még mindig van remény egy élőszereplős Star Wars-sorozatra

Halálcsillag, Star Wars
Vágólapra másolva!
Egy élőszereplős Star Wars-sorozat beindításának lehetősége már évek óta beszédtéma a tévéiparban, azonban korábban hiába voltak konkrét elképzelések és tervek, a megvalósításig egy projekt sem jutott el. Az ABC tévétársaság elnöke szerint viszont még mindig van rá remény, hogy a Star Wars-univerzum a nagyjátékfilmek és az animációs szériák mellett hagyományos sorozat formájában is eljusson a rajongókhoz.
Vágólapra másolva!

Legutóbb jó négy évvel ezelőtt lelkesedhettek a Star Wars-rajongók, mikor Rick McCallum producer azzal állt ki a nagyközönség elé, hogy élőszereplős sorozatot terveznek a Csillagok háborúj világában, méghozzá a nagyjátékfilmektől eltávolodva, a messzi messzi galaxis egy korábban nem látott részét bemutatva.

Évek óta várjuk, hogy végre készüljön egy Star Warsos sorozat Forrás: Kobal / The Picture Desk / AFP

A sorozat Star Wars: Underworld munkacímen futott, és az univerzum söpredékére koncentrált volna, csempészekre, bűnözőkre és fejvadászokra. McCallum szerint legalább ötven forgatókönyv készült, de a producer már akkor elismerte, hogy egy ilyen nagyszabású projekt megvalósításához évek kellenek.

Aztán 2012. októberében a Disney felvásárolta a Star Wars-franchise-t négy milliárd dollárért, és minden figyelmét az új trilógiára és a spin-offokra fordította, a Star Wars: Underworld pedig eltűnt a süllyesztőben. McCallum terve valószínűleg már soha nem fog megvalósulni, viszont ez nem azt jelenti, hogy nem készülhet Star Wars-sorozat a tévék képernyőire.

Channing Dungey, az ABC elnöke szeretné, ha készülne egy Star Wars-sorozat Forrás: AFP/2016 Getty Images/Earl Gibson Iii

Legalábbis erre utalt Channing Dungey, az ABC Entertainment Group elnöke, aki augusztus 4-én, az amerikai újságíróknak szervezett szakmai találkozón, a TCA Touron azt tudta mondani az őt kérdező riportereknek, hogy:

Ha egy tévétársaság feje szeretne valamit, az már elég biztató, de Dungey nem állt meg itt, azt is elárulta, hogy valamivel többről van itt szó, mintsem csak arról, hogy örülne egy élőszereplős Star Wars-szériának.

Konkrétumokról még szó sincs, de az biztos, hogy ha valahol képesek lesznek tető alá hozni egy ilyen sorozatot, az biztos az ABC, hiszen akárcsak a Lucasfilm, a csatorna is a Disney tulajdona.

A SHIELD ügynökei a bizonyíték, hogy az ABC képes a tévében folytatni egy mozifilmből származó koncepciót Forrás: ABC

Ráadásul az ABC már a (szintén a Disney alá tartozó) Marvellel is sikeresen dolgozott együtt, hiszen A SHIELD ügynökei és a Carter ügynök pont az volt a hihetetlenül sikeres képregényfilmeknek, mint ami egy Csillagok háborúja-sorozat lehetne a mozikba évente érkező Star Wars-filmeknek.

Habár a Carter ügynök nem úgy sült el, ahogy az ABC tervezte, és két évad után elkaszálták a sorozatot, de ettől függetlenül bízunk benne, hogy velük lesz az Erő, és a közeljövőben tényleg tető alá tudnak hozni egy minőségi élőszereplős Star Wars-sorozatot.