Meghalt Sagan Lewis színésznő

Sagan Lewis
Vágólapra másolva!
63 éves korában meghalt Sagan Lewis, akit leginkább az Egy kórház magánélete című sorozatból ismerhettünk.
Vágólapra másolva!

63 évesen New York-i otthonában halt meg Sagan Lewis színésznő, miután hat éven keresztül harcolt a rákkal.

Lewist leginkább az Egy kórház magánéleté-ből ismerhette a közönség, a 137 epizódból 86-ban játszotta dr. Jacqueline Wade-et.

Sagan Lewis az Egy kórház magánélete idején Forrás: NBC

A képernyőn a Gyilkos utcák-ban láthattuk még hosszabban, miközben olyan sorozatokban vendégszerepelt, mint a M.A.S.H., A simlis és a szende vagy legutóbb, 2009-ben a Világvándor.

Lewis a háromszoros Emmy-díjas író és producer, Tom Fontana felesége volt, kétszer is összeházasodtak, 1993-as válásuk után tavaly esküdtek meg újra.