Most már végképp nem értjük, mivel folytatódik a horror

Amerikai Horror Story 6
Vágólapra másolva!
Eddig kilenc teaser jött ki az Amerikai Horror Story hatodik évadjához, de nem nagyon áll össze a kép.
Vágólapra másolva!

Kilenc kisfilm kijött már az Amerikai Horror Story szeptember 14-én érkező, hatodik etapjához, ezek alapján azonban nehéz lenne belőni, hogy miről fog szólni az újabb évad.

A forgatási helyszínről kikerült képek alapján még úgy hittük, hogy

az új szezon az 1590-ben eltűnt Roanoke kolónia történetét eleveníti fel,

az újabb teaserek azonban nem ezt támasztják alá.

A hetes számú előzetes alapján még akár működne is ez az elképzelés, a nyolcasban azonban egy fura lény már sínek mentén mászik elő a ködből, márpedig 1590-ben aligha volt még vasútvonal:

Ez után kijött egy kilencedik teaser is, ez pedig inkább a Nosferatu című klasszikus vámpírfilmre hajaz, a kastélylépcsővel sem a telepesek idejét idézi meg:

Most már végképp össze vagyunk zavarodva, reméljük, hogy szeptember 14-én már okosabbak leszünk. Emlékeztetőül mutatjuk az eddigi hat előzetest egyben, hátha önnek összáll a kép: