Reklámok, amelyektől a médiahatóság ma frászt kapna

reklám kokain fogfájás
Vágólapra másolva!
Géppisztolyos kisgyerek, öngyújtóval rohangáló kisded, kvarclámpa fénye alatt szundikáló csecsemő, szénsavas üdítőt vedelő kétéves gyerkőc. Ugye, furán hatna ma?
Vágólapra másolva!

Akárcsak az Egyesült Államokban, Magyarországon is folyamatos fejlődésen ment át a reklámipar: kint a cigarettát például számos nagy kampány keretein belül népszerűsítették, gondoljunk csak erre a magyar reklámra, amit mindenki ezerszer látott a kilencvenes években, vagy a Marlboro Man figurájára. Amerikában azonban Nixon alatt, 1969-ben megszületett a közegészségügyi cigarettatörvény, a Public Health Cigarette Smoking Act: ennek következtében például megszűnt a dohányáru népszerűsítése a tévében és a rádióban, és onnantól kezdve kellett szigorú figyelmeztetéseket írni a dobozokra.

Itthon a reklámtörvény 1997 és 2001 közötti időszaka általában megengedte a dohánytermékek reklámozását, de számos korlátozást vezetett be, csak 2001. július 1-jén lépett hatályba az a szabály, amely előírta, hogy tilos közzétenni – bármilyen módon és formában – dohányáru reklámját.

Más a morál, más a társadalom

Több szinten zajlottak változások, az önszabályozás fontossága is nőtt, vegyünk például az összehasonlító reklámot: önmagában nem tilos, viszont objektívnek kell lennie, és nem sértheti a versenytárs jó hírnevét, nem lehet tisztességtelen. Az nem lehet, hogy az egyik kólagyártó termékétől mindenki boldog, felszabadult, fitt annak reklámjában, a másiktól (miközben látszik a logója) pedig bugyborékolva okádnak négykézláb a kanális mellett.

Itthon tilos az olyan reklám, amely a gyerek- és fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését károsíthatja. Tilos az olyan gyerek-, illetve fiatalkorúaknak szóló reklám, amely alkalmas a fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődésük kedvezőtlen befolyásolására – az alábbiakban mutatunk negatív példákat.

Folyamatosan változott a helyi reklámipar helyzete, a társadalmi megítélés, a morál, az erkölcs: belátható, hogy sok olyan reklám van ma, ami régen megütközést keltett volna, ugyanakkor számos régi reklám ma igen furcsán hatna, és heves vitákat szülne. Régebben itthon nem volt gond egyszerű széket, asztalt erotikával, hosszú női combokkal eladni vagy utazási irodát női mellekkel reklámozni, kreatív ötlet sem kellett, ha volt kéznél egy modell (akkori nevén manöken) – mára azért kifinomultabb megoldásokkal találkozunk.

Alább a mára már hol rémisztő, hol megmosolyogtató retró reklámokkal foglalkozunk, találtunk ugyanis párat, amelyek 2016-ban jó eséllyel felháborodást váltatnának ki.

-----------------

Vegyül mindjárt ez a jó kis 1953-as amerikai reklámot, és lépjünk túl fürgén azon a tényen, hogy a kisgyerek fenekének jelentős része kikandikál. Ma már aligha lehetne öngyújtóreklámot kibiggyeszteni egy hirdetőoszlopra, pláne kisgyereki nudizmussal.

Nincs is jobb, mint komor téli napokon a kvarclámpa alá lógatni a sápadt csecsemőt – gondolhatta balgán a forgalmazó. Még aludni is milyen jól lehet alatta, a bőrrákról már nem is szólva! 1960-as darab, egészen elképesztő.

Nyilván egy homoerotikus pizsamareklámot látunk alább. El tudja képzelni a hírek után a két pizsamás, vidám férfiembert a tévében? És miért pipázik az egyik?

Minek adjunk a kisbaba kezébe gumiperecet, játék pónit, cumit, csörgőt, bármilyen hasonló tárgyat, amikor a képen látható kisded remekül elvan egy borotvával is? Korai darab, az 1900-as évek elejéről.

Az M-16-ost 1964-ben kezdte használni az Egyesült Államok hadserege, ott volt a fegyver Vietnamban, az Öböl-háborúban, Irakban, Afganisztánban. Különösen a mai, terrorveszélyes, egyre nyomasztóbb években hat furcsán, hogy egykor vígan lehetett reklámozni gyilkos fegyverek játékverzióját, ezzel is erősítve a kiskorúak harci vágyát.

Kedélyes üdítőreklám az ötvenes évekből, ha nem is a Coca-Cola-mámorban fetrengő bűnös, nyugati ifjúságról. Mennyire édes ez a gyerkőc, és mennyire cuki, ahogy mohón lefetyeli a szénsavas üdítőt, ami biztos jót tesz a kis tejfogainak!

Ez egy klasszikus darab, bele lehet futni több helyen a neten. Kokaint fogfájásra?

Az asszony szolgaként a földön kuporog, az ura elégedetten pöffeszkedik az ágyban, reggeli előtt, már nyakkendőben. Tetszetős botrányt váltana ki manapság.

További szépséges darabokért kattintson a következő oldalra!