Tönkrement, öngyilkos lett jó pár egykori gyereksztár

Így szabadultak meg családjuktól a hollywoodi gyereksztárok
Macaulay Culkin-on komoly nyomot hagyott a gyermekkori terror
Vágólapra másolva!
Számos gyereksztárt láttunk már felnőni: voltak, akik a korai sikereikre alapozva szép karriert tudtak csinálni, sokan azonban elkallódtak idősebb korukra, esetleg drogbalhékba, rendőrségi ügyekbe keveredtek, netán öngyilkosok lettek, vagy csak simán eltűntek a süllyesztőben. Bemutatunk pár egykori gyereksztárt, akinek nem a legszerencsésebben alakult a sorsa.
Vágólapra másolva!

A gyereksztárok nem mindig bírják a népszerűséggel járó nyomást, esetleg azt viselik nehezen, hogy kamaszodva, felnőve már nem tudnak ugyanolyan sikereket elérni – egyik esetben sem könnyű a dolguk, nem csoda, hogy 1991-ben már egy komoly érdekvédelmi szervezet is alakult a segítésükre, ekkor kezdte meg a munkát az A Minor Consideration.

Az alapítványt nem meglepő módon egy egykori gyerekszínész, Paul Petersen alapította,

miután több egykori kollégája is öngyilkos lett. Az ötvenes években a tévében kedveltté vált gyerekek közül Tim Hovey és Rusty Hamer is megölte magát 1989–90-ben, a hetvenes évek elejének sztárja, Trent Lehman pedig már húszévesen felakasztotta magát.

Családi vígjátéksorozatból leszbikus pornóba

Hasonlóan szomorú véget ért Dana Plato karrierje és élete is, ő az Egyesült Államokban népszerű családi vígjátéksorozat, a Diff'rent Strokes tinédzser sztárja volt. A korán jött hírnévvel és a hirtelen gazdagsággal kezdettől fogva nem tudott mit kezdeni, hamar rákapott a drogokra, később pedig elkövetett egy fegyveres rablást is, amiért öt év próbaidőt kapott.

Dana Plato 1978-ban Forrás: The Kobal Collection

Kábítószer-birtoklásért többször is letartóztatták, ezután már börtönbe kellett vonulnia, később pedig leszbikus pornófilmben is szerepelt.

Zűrös ügyei miatt már csak pár felejthető filmben kapott szerepet,

utolsó közszereplésére Howard Stern rádióműsorában került sor – itt akarta bebizonyítani az embereknek, hogy összeszedte magát. Másnap halt meg túladagolásban, 34 évesen.

Beperelte a szüleit, később csődbe ment

Szintén a Diff'rent Strokes-szal vált ismertté a 2010-ben meghalt Gary Coleman, csakhogy amíg a hetvenes, nyolcvanas években még vele nevetett a közönség, addig a kétezresekben már inkább rajta. Az interneten körbejárt ugyanis egy videó, amelyből kiderült, hogy kisnövésű létére biztonsági őrként dolgozott egy áruházban, és egy vevőt igen érdekes módon próbált megállítani:

A maga idejében a legjobban fizetett gyerekszínész volt – 100 ezer dollárt keresett epizódonként –, a pénz nagy részét azonban a szülei költötték el. 1989-ben Coleman beperelte őket, és a bíróság meg is ítélt a javára 1,3 millió dollárt, ez azonban nem volt sokáig elég, 1999-ben a színész csődöt jelentett – emiatt kellett valamilyen munkát találnia.

Halálraítélteket kísérgetett Dennis, a komisz

Az 1951-es születésű Jay North a Dennis, a komisz 1959-es sorozatváltozatában játszotta a címszerepet, a nyolcvanas évekre viszont már csak szinkronmunkákat kapott, más állás után kellett néznie. Dolgozott egy egészséges élelmiszereket árusító boltban, a kilencvenes években pedig pár évre a floridai állami börtönben helyezkedett el, gyakran ő kísérte utolsó útjukra a halálraítélteket.

Jay North mint Dennis, a komisz Forrás: Columbia Pictures TV / The Kobal Collection

Több kivégzést látott, később azt mondta, egyáltalán nem olyan a dolog, mint a Halálsoron-ban, sokkal gyorsabban zajlik az egész. Pár bűnöző, például

az először tizenöt évesen gyilkoló Henry Lee Lucas személyisége lenyűgözte,

a négyszeres gyilkos Bernard Bolanderrel pedig annyira összebarátkozott, hogy nem volt hajlandó végignézni, amint kivégzik.

Újabban sem könnyebb

North egyébként örömmel csatlakozott annak idején az A Minor Considerationhöz, hisz a saját bőrén tapasztalta meg, hogy mennyire nehéz talpra állni az egykori sikerek után. Az efféle szervezetek sem képesek azonban mindenkit megvédeni, hiszen az újabb időkben is lehettünk már tanúi egy-egy gyereksztár lecsúszásának, elég csak például Macaulay Culkinra vagy Lindsay Lohanre gondolni.

Legutóbb a Drake és Josh egyik címszereplőjét, Drake Bellt kapták el ittas vezetés miatt

– már másodszor –, négy nap felfüggesztett börtönt kapott.

Még a Disney jólnevelt sztárjai is rosszalkodnak, balhéznak néha, többek között a Hannah Montanaként megismert Miley Cyrus is számos botrány okozója volt az elmúlt években.

Mindent megtett, hogy ne kezeljék tinisztárként Forrás: AFP/Mark Ralston

A High School Musical-ben és folytatásaiban látott Vanessa Hudgenst és a Shannara: A jövő krónikájá-ban szereplő Austin Butlert vandalizmussal vádolták februárban, a Laborpatkányok Kelli Berglundja hamis személyivel próbált meg bejutni egy fesztiválra, vagyis a mostani tinisztárok közül sem mindenkivel könnyű.

Eközben itthon

Itthon a piaci sajátosságok miatt nem beszélhetünk hollywoodi mértékű sztárságról, valószínűleg mind az ismertség miatti nyomás, mind a kosárból való kihullás könnyebben elviselhető – legalábbis

nemigen találkozunk olyan látványos összeomlásokkal, mint a tengerentúlon.

Igaz, az első hazai Big Brother-t megnyerő Párkányi Évi így sem bírta, hogy seperc alatt médiasztárrá vált, ez azonban egy másik történet, hiszen neki már felnőttként kellett szembenéznie mindezzel.

Az egykori magyar gyereksztárok közül egyedül Olvasztó Imrére emlékszünk, akinek kifejezetten tragikus sorsa volt.

Az Indul a bakterház Bendegúza egy-két későbbi szerep után inkább a nyomdaiparban helyezkedett el, majd 2013-ban, 46 évesen egy Fót és Csomád közötti erdős részen felakasztotta magát – azt azonban nem lehet tudni, hogy miért döntött így, elképzelhető, hogy semmi köze nem volt kultikus szerepéhez.

Spáh Dávid színész helyett inkább rendező lett Fotó: Szabó Gábor - Origo

Jellemző módon, aki nem tud vagy nem akar mit kezdeni a gyerekként rá eső rivaldafénnyel, az itthon legfeljebb hátrébb húzódik, ahogy azt tette például a Tüskevár Tutajosa, Seregi Zoltán vagy a Família Kft. ikerpárja, Spáh Dávid és Spáh Károly. Fentebb a linkekre kattintva elolvashatja, miket meséltek az érintettek az Origónak, itt pedig azt is megtudhatja, hogy hová tűnt A világ legrosszabb gyereke, a kölyökidős Kovács Robi.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!