Nem akarok sztár lenni, hagyjanak békén!

Trónok harca, Jack Gleeson
Vágólapra másolva!
Nemrégiben a fél világ megdöbbent azon, hogy a mindössze 19 éves Chloë Grace Moretz visszavonul a filmezéstől. Rajta kívül bemutatunk további fél tucat sztárt, aki szintén igen zsenge korban vonult vissza a rivaldafénytől.
Vágólapra másolva!

Miközben naponta és világszerte százezrek próbálkoznak azzal, hogy pár percre bekerüljenek a tévébe, hogy a castingokon a lehető legjobb formájukat hozzák, hogy egy filmben ők lehessenek a szállodaportások, pultnál ücsörgő urak, hölgyek, taxisofőrök, csintalan osztálytársak, legalább tíz másodperces jelenéssel, vannak, akik hátat fordítanak a csillogó sztárvilágnak.

Mutatunk pár példát: kik azok, akik fiatalon léptek le a színről, de úgy, hogy közben még lendületben is voltak?

Chloë Grace Moretz

A gyerekszínészként megismert sztár a múlt hét végén jelentette be a Deauville American Film Festivalon (ahol egy díjat is átvehetett), hogy nem filmezik tovább. Moretz le akar egy kicsit lassítani, ezért visszamondta minden épp futó projektjét is – így nem láthatjuk a készülőben lévő A kis hableány-ban sem.

Nem csoda egyébként, hogy az ifjú sztár elfáradt, hiszen tizenkét éve tartó pályája során 55 filmes vagy tévés alkotásban szerepelt. A nagy áttörést a mindössze 13 éves Moretz számára a Ha/Ver című rendhagyó szuperhősfilm hozta meg, de már előtte is játszott, például az Édes, drága titkaink című sorozatban.

Forrás: Dennis Van Tine / Geisler-Fotopres / DPA / AFP

A színésznő olyan filmekben szerepelt még, mint az Engedj be!, A leleményes Hugo, az Éjsötét árnyék, a Ha/Ver 2., a Carrie vagy a Sils Maria felhői. Legutóbb az idén májusban bemutatott Rossz szomszédság 2 című vígjátékban láthattuk.

Mara Wilson

Olyan népszerű családi filmekben láthattuk, mint a Robin Williams-féle Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van, a Csoda New Yorkban vagy a Matilda, a kiskorú boszorkány, majd Mara Wilson 13 évesen visszavonult a rivaldafénytől, így mindörökre gyerekszínészként marad meg számunkra.

Forrás: InterCom és Mara Wilson / Instagram

A kis színésznő ötéves korában csöppent bele a filmezésbe, és az említett alkotásokon kívül fontos szerepe volt a Melrose Place című sorozatban is. Elmondása szerint viszont a szórakoztatóipar túl stresszes volt a számára, így inkább továbbtanult.

2009-ben diplomázott a New York-i Egyetemen, és azóta íróként és drámaíróként tevékenykedik. Bemutatkozó könyve Where Am I Now? True Stories of Girlhood and Accidental Fame (Hol tartok most? Igaz történetek a lánykorról és a véletlen hírnévről) címmel a napokban jelent meg a Penguin Kiadó gondozásában.

Brandon Call

Brandon Call a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legnépszerűbb gyerekszínésze volt – elsősorban sorozatokból ismerhettük. Feltűnt a Magnum-ban, a Baywatch-ban (ő alakította Hobie-t, David Hasselhoff fiát) és az Egyről a kettőre című sitcomban.

Az Egyről a kettőre családja, a jobb fölső sarokban Brandon Call Forrás: ABC

Az utóbbi, 1998-ban zárult széria maradt Call utolsó munkája, így 22 évesen búcsúzott a televíziózástól. Azóta San Diegóba költözött, ahol a szülei által üzemeltetett benzinkútnál dolgozik. Még visszavonulása előtt nem sokkal történt vele egy bizarr eset: egy csúnyán végződő utcai rablás során mindkét karját meglőtték. A sztár hamar felgyógyult (támadója pedig börtönbe került), így semmi sem állt a tankolással töltendő "nyugdíjas" évek útjába.

Shirley Temple

Minden idők leghíresebb gyerekszínésze több mint negyven filmben játszott, mielőtt betöltötte volna a tizenkettőt – egész pályája során kereken hatvan műben tűnt fel. Néhány kevésbé sikeres szerepet követően 1950-ben, 22 éves korában jelentette be, hogy visszavonul.

Shirley Temple 1936 körül Forrás: Kobal / The Picture Desk

Csaknem tíz évvel később a tévében próbált visszatérni (saját sorozatán kívül vendégszereplést is vállalt), de sosem tudta többé megközelíteni gyerekként elért sikereit. Temple ezután igen hosszan tartó politikai karrierbe kezdett. 2014-ben halt meg, 85 éves korában.

Jack Gleeson

A Trónok harca jelenleg 24 éves sztárja nem bánja, hogy az emlékezetes „mérgezős” epizód volt a hattyúdala 2014-ben. „Nyolcéves korom óta színészkedek, és már nem élvezem annyira, mint korábban. Míg eddig inkább valami olyasmi volt, amit poénból csináltam a barátaimmal vagy nyáron szórakozásból, most már eljött az idő, amikor pusztán megélhetés. És ha valamit hivatásszerűen csinálsz, akkor megváltozik hozzá a viszonyod.

Forrás: HBO

– nyilatkozta az Entertainment Weeklynek 21 éves korában történt visszavonulásáról Gleeson, aki ekkor inkább a tanulásra akart koncentrálni: jelenleg is a dublini Trinity College diákja, ahol filozófiát és teológiát hallgat. A színészethez azóta csak annyi köze van, hogy részt vett egy Bears in Space című bábelőadásban, amit az általa alapított társulat, a Collapsing Horse vitt színre.

Spáh ikrek

Spáh Dávid és Spáh Károly 1991-től, tizenegy éves koruktól nyolc éven keresztül játszották Misi és Ricsi karakterét az első magyar sitcomban, a Família Kft.-ben. Habár ezután elvétve mindketten feltűntek egy-egy mellékszerepben (Dávid a Para című moziban, Károly a Perlasca – Egy igaz ember-ben), lehet mondani, hogy még tiniként visszavonultak.

Spáh Dávid Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ugyanakkor később is mindketten a szórakoztatóipar közelében maradtak: Károly operatőrként, Dávid rendezőként dolgozik.

Nemcsak a nézőknek vagy az újságíróknak, de például a tesóm független művész haverjainak is folyamatosan benne van ez a rólam alkotott értékítéletükben,

Végül is nem annyira rossz ez, ennél sokkal keményebb dolgokat is el kellett fogadnom, például, hogy ilyen hamar ennyi idős lettem. Ezzel együtt egy boldog fickó vagyok, akinek, ha sok szívás árán is, de bejött az élet. Ez a mostani műsor csak elgondolkodtatott azon, hogy jól dolgoztam-e fel az eltelt éveket, vagy sem” – mondta az Origónak adott interjúban Spáh Dávid, aki jelenleg ismét látható a képernyőn, a Kicsi Óriások című tehetségkutató műsor zsűritagjaként.