Tíz izgalmas tény a tévében 35 éves Hupikék törpikékről

hupikék törpikék
Vágólapra másolva!
35 évesek lettek a Hupikék törpikék a tévében: William Hanna és Joseph Barbera stúdiója gyártotta a sorozatot az NBC szombat reggeli gyereksávjába.
Vágólapra másolva!

Az első fontos dátum 1928. június 25, ekkor született Pierre Culliford, azaz Peyo, a törpök szülőatyja. Van róla képünk is:

1952 is fontos évszám, Peyo a Spirou Magazine-hoz szerződik.

1958: Megjelenik 60 oldalon a "The Smurfs and the Magic Flute", a Hupikék törpikék és a csodafurulya. Az ebből készült filmet Belgiumban 1976-ban, Amerikában 1983-ban, Magyarországon 1978-ban mutatták be. Cikkíró egy 12. kerületi moziban látta többedmagával, ennek hatására egy időben Die Schlümpfe volt az őrsük neve.

Munkában az igazi törpapa

1976-ban egy Stuart R. Ross nevű médiaszakember Belgiumba utazott, ott szemet vetett a képregényformában már létező kis kék lényekre: a szerzővel és a kiadóval is megállapodott az észak-amerikai terjeszkedésről.

1981 szeptemberében indult a tévésorozat, egy évre rá már több tucat ország tévétársasága megvette, vetítette.

Forrás: nbc

A tévésorozat 256 részes volt, száznál több törp bukkant fel benne.

Számos Emmy-díjra jelölték a szériát, 1982-ben és 1983-ban nyert is, mint a legjobb gyerekprogram.

Hét tévés különkiadás is készült az epizódok mellé.

Forrás: nbc

Peyo 1992-ben halt meg, azt már nem hallotta, hogy manóhangon kiadnak sok tízmillió lemezt, popslágereket törpike-előadásban. Talán nem is olyan nagy baj, hogy ezeket már nem hallotta.

2017-ben újabb animációs széria indul a törpökkel: Mandy Patinkin (Gyilkos elmék, Homeland, Haláli hullák) lesz Törpapa angol hangja.