Star Academy: rezgett a léc az egyik nagy esélyesnél

Balog Brigi hajszál híján kiesett
Vágólapra másolva!
Alexandra egyértelműen színpadra termett, 100 pontot kapott a zsűritől, Ivánnak sem kellett izgulnia a továbbjutásért. Balog Brigi viszont majdnem elhullott, pedig még sok van hátra, nála gyengébb hangok benn maradtak.
Vágólapra másolva!

Majka nem jelent meg a show-ban (itt írtunk róla, miért), Ördög Nóra rutinosan, profin, egyedül vezette le a bő három órát. Hegyi Dávid biztonsági játékkal kezdett, olyan dallal, amit az ország negyede elénekel gond nélkül (Darabokra törted a szívem), majd Budavári Zita próbált kilépni saját árnyékából, igyekezett vagányabb lenni, de csak módjával sikerült. Ossó Balázs fellépésének elején összerezzentek és elsápadtak a hallással rendelkező nézők, később azért feljavult. „Tömegoszlatóan hamis volt az eleje, a mély hangok" – mondta róla Vastag Csaba, Király Viktor pedig helyeselt, énektechnikai problémákat emlegetett.

Dávid nem kockáztatott Forrás: tv2

Fazekas Eszter sem bűvölte el a zsűrit, finoman szólva, pedig korábban bizonyította, hogy tud tisztán énekelni. 19 pontokat is kapott, ami itt elég rossznak számít. A Svédországból jött Hanna egy Ace of Base-dalt kapott (az együttes is svéd), de karaoke-szinten oldotta meg. „Ez nem elég, hogy végigvidd a versenyt" – vélekedett Pásztor Anna, Keresztes szerint olyan volt, mint egy eltévelyedett kiskacsa. „Ha ez neked a Beautiful Life, akkor milyen vagy, ha magad alatt vagy? Nem tudsz sem örülni, sem szomorúnak lenni" – méltatlankodott. 77 pontot zsebelt be, ez volt eddig a legkevesebb.

Zita biztosan ment tovább, de volt már tisztább Forrás: tv2

Iván kijött, el sem mozdult a helyéről, de tisztán elénekelte a Reality című dalt, amelyet mindenki ismer, aki látta az 1980-as Házibuli első részét: tehát az ország háromnegyede. Az énekes pont nincs köztük, de Ildikó szerint boldogságbomba, aki mindenki életébe napsütést hoz. Vastagnak a régi bulik, vodkanarancsok és lassúzások jutottak az eszébe, Annának pedig a zánkai úttörőtábor jutott eszébe, majd időutaztató kis puttónak nevezte a vöröshajú dalnokot. 96 ponttal zárt, ezzel vígan megy tovább.

Barbara is ment tovább Forrás: tv2

Cirkuszi dresszben, végtelenül hosszú combokkal, fekete csizmában állt a színpadra Alexandra egy Cher-dallal, nem lehet tagadni, szexis jelenség volt. „A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak rocksztárok lesznek" – mondta Pásztor, de a többi zsűritagnak is tetszett, annyira hogy 4x25, azaz 100 pontot kasszírozott. 97 pontot kapott Bene Barbara a True Love-ért, ami igen magas, majd Randy jött, aki sokszor hamis volt, de még a háttértáncosok is kis fáziskéséssel követték egymást.

Szőcs Reni rendben volt Forrás: tv2

Szőcs Renáta a műsor egyik nagy esélyese, karakteres, erős hangja van, nem bizonytalankodik, most is rendben volt, szép tapsot kapott az I Will Love Again-re. Arnold jött, a lángnyelvek között, zakóban úgy izzadt, mint egy érettségiző, aki csúnyán belehúzott, és az egyetlen, betanult őskor helyett a francia felvilágosodást kapta. „Porrá zúzódtál, szépen fejlődsz, lekerült a szemüveg" – magyarázta Anna, Keresztes pedig 23-at adott, de pofont helyezett kilátásba, ha nem teszi le a nyomorult cigarettát. 92-t kapott összesen, korábban alatta járt.

Balog Brigi hajszál híján kiesett Forrás: tv2

Kelemen Laci jött, aki kétségkívül az érdekesebb és dumásabb arcok közé tartozik, így jót tesz a hétközi összefoglalóknak, Elvis Presleytől énekelte az Always On My Mind-ot, amit sokan a Pet Shop Boys feldolgozásában ismernek itthon. Kicsit hamis volt itt-ott, de biztos nem volt top 100-as kívánságlistáján ez a dal, amit kapott. Pásztor népmesei elemeket fedezett fel az ő sztorijában, Ildikót elvarázsolta. 98 ponttal zárt, ami előkelő, 2. hely holtversenyben. Erika is ügyesen oldotta meg a feladatát, a Rather Be-t.

Veszélyzóna, végjáték

Az összesítés szerint Kertész Iván végzett az első helyen, nehogy továbbjutott, de védettséget is kapott. Randy lett veszélyzónás, a többiek pedig megkönnyebbülve ünnepeltek. Ördög Nóra (illetve a szerkesztők) csak fél percet adtak, hogy a továbbjutó énekesek megöleljék szeretteiket, úgy csimpaszkodtak szegények apuba, anyuba, mint kismajmok a szőranyába.

Adrián a Nika Se Perimenót énekelte, Delhusa Gjontól, talán nincs magyar ember, aki ne hallotta volna az eredetit, Balog Brigitta pedig szexi cuccban, fekete bőrnadrágban énekelt, akkor is tisztán, amikor négy-öt táncol fiú a feje fölé emelte. „Megcsináltad a koreográfiát, de túl steril, túl megfontolt" – vélekedett Ildikó, aki szerint túl sok volt az akarás. Ha meg kevés, akkor ez a baj. Randy kapott még egy esélyt, de hangban sokkal gyengébb volt, mint két riválisa. „Te vagy az akadémia Humor Haroldja, de lássuk be, ezt feladtad" – mondta róla Keresztes.

Randy kiesett, még fejlődnie kell Forrás: tv2

Brigitta és Randy álltak ott a végén, három zsűritag előbbit látta jobbnak, így a kissrác kiesett. „Rengeteg időm van, hogy fejlődjek, tovább küzdök az álmaimért" – kommentálta a döntést.

Szavazzon!

Star Academy: ki a kedvenc zsűritagja?

Szavazzon!

Sztárban sztár: ki a kedvenc zsűritagja?

Szavazzon!

Kicsi Óriások: ki a kedvenc zsűritagja?