Lecseréltek egy színésznőt egy született feleségre

Vanessa Williams
Vanessa Williams idén júniusban
Vágólapra másolva!
A Született feleségek-ből ismert Vanessa Williamst egy szappanoperában láthatjuk viszont, egy másik színésznő karakterét veszi át.
Vágólapra másolva!

A Született feleségek Renee-jét, Vanessa Williamst legközelebb a Days of Our Lives című szappanoperában láthatjuk, egy olyan karaktert fog játszani, akit korábban egy másik színésznő alakított.

Az 1965 óta futó produkcióban a hetvenes évek elején volt egy dr. Valerie Grant nevű karakter, a köré szőtt történetszál akkoriban elég nagy port is kavart, hiszen a nő feketeként egy fehér férfi szerelme volt – ők voltak az első ilyen pár a napközben futó sorozatok történetében.

Vanessa Williams idén júniusban Forrás: Rick Kern / Getty Images North America / AFP

Akkor Tina Andrews játszotta Grantet, most Williams kapta a szerepet, a történet szerint elismert kardiológusként tér vissza a sorozatbeli kisvárosba.

Williamst a Született feleségek óta is láthattuk a képernyőn, a Park sugárút 666-ban is benne volt, a Luxusdoki és A férjem védelmében több epizódjában is szerepelt.