Alec Baldwin tökéletes Donald Trump-imitátor

Alec Baldwin
Vágólapra másolva!
Nem csak a hivatalos elnökjelöltek második vitája zajlott az elmúlt hétvégén: a Saturday Night Live nevű paródiaműsor is felvonultatta Donald Trump és Hillary Clinton imitátorait. Alec Baldwin produkciója elképesztően viccesre sikeredett.
Vágólapra másolva!

Alec Baldwin és az új Szellemirtókból ismert Kate McKinnon már október elején is debütált egy SNL-szkeccsben a két politikus bőrébe bújva – akkor az első elnökjelölti vitát parodizálták, és a színésznő is nagyon jól teljesített, de a hálásabb feladat nyilván a színésznek jutott.

Baldwin szőke parókában, kiszőkített, busa szemöldökkel, narancssárgára szoláriumozva (kivéve a szeme körül), és Trump jellegzetes gesztusait utánozva (például az állandó fejrángatást és azt, hogy – ahogy az a műsorban is elhangzik – állandóan úgy tartja a száját, hogy az úgy néz ki, mintha egy pici s*gglyuk lenne) bohóckodott, zseniálisan.

Az új, hétvégi produkcióban a két sztár most nem együtt, hanem egymás után állt a kamerák elé, és a színész megint elképesztő volt. A Baldwin által megformált Trumpot ezúttal az alelnöki vita szünetében szólaltatta meg egy riporter.

Ennek keretében „Trump" reagált például legújabb botrányára is, miszerint 2005-ben egy műsorban vulgáris megjegyzéseket tett a nőkre. Habár a poénok egy része csak angolul működik igazán (kiderült például, hogy amit a politikus csinál 'apologize'-ing – bocsánatkérés – helyett, mivel olyat sosem tenne, az 'apple-a-gizing'), az elképesztően vicces gesztusok és hihetetlenül élethű utánzás miatt mindenképpen érdemes belenézni. Baldwin jelenete 2 percnél kezdődik.