Balettművész és rendőr is megy A konyhafőnökbe

Judit Konyhafőnök
Vágólapra másolva!
A harmadik elődöntő héten újabb hat versenyző lép be A konyhafőnök konyhájába, hogy megmutathassák, mennyire jól mozognak a gasztronómia világában.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt két hétből hatan már ott vannak a középdöntőben, a harmadik héten eldől, hogy kik csatlakozhatnak hozzájuk. A harmadik hét első versenynapján Judit, Erika, Dave, Attila, Dávid és Roland próbálkozhat.

Erika Ausztráliában nőtt fel, három éve azonban hazaköltözött a férjével Magyarországra. Gyerekkora óta főz, mindig szeretett enni, ezért sokat kísérletezett a konyhában. A húsok és a főzelékek világában mozog a legotthonosabban, azonban a házi tészták még kifoghatnak rajta. Egész életében a családjának élt, azonban most úgy gondolta, eljött az ideje, hogy csak magáért tegyen meg valamit.

Forrás: RTL Klub

Dávidnak a főzés az élete, ezen a téren szeretne a legjobb lenni. Célja, hogy egyszer ő is séf lehessen, és megmutathassa, mit tud, annak ellenére, hogy még nagyon fiatal. Szakácsként dolgozik, így a konyhai rutin már a kezében van, azonban a desszertek a gyengéi közé tartoznak.

Forrás: RTL Klub

Dave balettművész, már négy éve a Magyar Nemzeti Balett tagja. Mindene a tánc, de a mozgás mellett a főzés a nagy szenvedélye: táncos szakács akar lenni. A kollégiumi évei alatt kezdett el magára főzni, illetve a szakmája is megköveteli, hogy odafigyeljen arra, miket eszik.

Forrás: RTL Klub

Roland rendőrként dolgozik, a szabadidejében azonban imád főzni, ez az érdeklődése pedig mindig arra sarkallja, hogy minden gasztronómiai érdekességnek utána nézzen. Rengeteget olvas ebben a témában, hogy fejleszthesse magát. A célja a győzelem, és hogy megmutathassa, tehetséges hobbiszakács.

Forrás: RTL Klub

Judit egy étteremben dolgozik asszisztensként, azonban rengeteget van a konyhában, hogy minél több fortélyt eltanulhasson a szakácsoktól. A főzést édesanyjától és nagymamájától is folyamatosan tanulja. Ha a szakmáról van szó, Sárközi Ákos az egyik nagy kedvence.

Forrás: RTL Klub

Attila a szülei döntése miatt keveredett a vendéglátóiparba, így lett szakács, ma már saját street food étterme van Szegeden. Szabadidejében imád a feleségével dartsozni, igazi megszállottak, lassan 15 éve rajonganak érte.

Forrás: RTL Klub