November 25-én kerül fel a Netflixre a Szívek szállodája négy, 90 perces epizódból álló folytatása, a Gilmore Girls: A Year in the Life. De addig sem kell teljes mértékben nélkülöznünk a Gilmore lányokat, hiszen a streamelős szolgáltatás most öt új plakátot is nyilvánosságra hozott.

A korábbi posztert az alkotók egy szójátékra húzták fel („Live More. Laugh More. Eat More. Talk More. Gilmore"), és stílszerűen egy csésze kávét is raktak rá, hiszen a széria főhősnői szinte folyamatosan kávét isznak.

Forrás: Netflix

Az új plakátok koncepcióját a címhez igazították, azaz az első plakáton (a hópelyhesen) téli, a másodikon (a virágoson) tavaszi, a harmadikon (a július 4-i függetlenség napjára utaló zászlócskáson) nyári, a negyediken (a hulló levelesen) őszi hangulatban láthatók a Gilmore lányok.

Forrás: Netflix
Forrás: Netflix

Van ezenkívül egy ötödik, összefoglaló poszter is, ezen Lorelai és Rory természetesen egy-egy hatalmas kávésbögrével az arcuk előtt láthatók.

Forrás: Netflix
Forrás: Netflix

Nem mondhatni, hogy a Netflix nem gondolna eleget a Szívek szállodája-rajongókra, hiszen rendszeresen előállnak valami jópofa aprósággal: legutóbb kisfilmekben foglalták össze a korábbi évadok történéseit, hogy képben legyünk, mire érkezik a folytatás.

Forrás: Netflix