Két ennyire elszállt, öntelt fazont, mint a The Walking Dead két országos cimborája, Norman Reedus és Jeffrey Dean Morgan, rég láttam már együtt. Még arra a negyedórára sem voltak hajlandók levenni a napszemüvegüket, amíg leültek pár újságíróval beszélgetni, miközben szinte csak egymást heccelték, velünk alig foglalkoztak – nagy nehezen sikerült csak érdemi információkat kihúzni belőlük a Fox magyar adásán is futó hetedik évadról.

Norman Reedusról számomra már tavaly, a hatodik évad New York-i premierjén kiderült, hogy feltűnési viszketegségben szenved. Amíg a The Walking Dead abszolút főszereplője, Andrew Lincoln beérte azzal, hogy egy hellóval köszöntötte a közönséget a színpadról, addig Reedus motorral száguldott végig a Madison Square Garden széksorai között, mintha nem tudta volna levetkőzni a karakterét, Darylt.

Állandóan egymással hülyéskednekForrás: AFP/2016 Getty Images/John Sciulli

Épp ezért pár hete a New York-i London Hotelban már meg sem lepődtem azon, hogy a sajtószobába ő érkezett meg utolsóként, vagy negyedórával a többiek után – persze akkor is muszáj volt nagy hangon közölnie, hogy a svédasztalon "milyen kurva jó már az a barackos pite", mindenkinek ki kell próbálnia.

Most tényleg ezzel akarod felvenni?

Pár perccel később Negan alakítójával, Jeffrey Dean Morgannel együtt ültek le ahhoz az asztalhoz, ahol én is megnyomtam a "rec" gombot a diktafonomon – elvileg interjút kellett volna tehát adniuk. A szűk tizenöt percből viszont sok időt elvettek az elején azzal, hogy az olasz kollégát kóstolgatták az ósdi telefonja miatt.

Országos cimborákForrás: AFP/2016 Getty Images/John Sciulli

"Nehogy már ezzel vedd fel, amit dumálunk!" – röhögtek, majd Morgan még tovább ment, azzal viccelődött, hogy a "Poop", vagyis "Kaka" milyen jó kis márkanév lenne egy ilyen telefonnak. Ebből a kis műsorból én nem tudtam eldönteni, hogy totál másnaposak, vagy délután kettő körül már részegek,  mindenesetre mindketten végig napszemüvegben fogadták a kérdéseket.

Töltsék értékesen a maradék időt

Az ő karaktereiket nyilván nehéz lenne megölni, de azért a telefonja miatti vegzálás után az olasz kolléga rákérdezett, hogy miként birkóznak meg azzal a tudattal, hogy bármikor kiírhatják őket a sorozatból. "Végül is ez olyan, mint az élet, ott sem tudod előre, hogy mikor kell távoznod. Szerintem pont ez a széria lényege, arra próbálja ráébreszteni a nézőket, hogy töltsék értékesen a maradék idejüket, és csak olyan ügyért harcoljanak, amiben igazán hisznek" – vélte Reedus.

Sok rajongó kedvenceForrás: Fox

"Azért szar lenne, ha nem lenne melód" – röhögött fel Morgan, de aztán elismerte, hogy ő sem örülne, ha a forgatókönyv böngészése közben egyszer csak abba botlana, hogy épp megölik Negant. A beszélgetés még a hetedik évad nyitánya előtt készült, így nyilván felmerült az is, hogy ki(ke)t ölt meg Negan, természetesen elhülyéskedték a választ. "Micsoda, tényleg meghal valaki az első részben?" – kérdezte Morgan csodálkozva.

Végül komolyan is beszélt az ominózus epizódról: Mindenki számára különösen nehéz volt felvenni ezt a részt,  de amíg én csak mászkáltam a baseballütőmmel, addig a srácoknak hosszú órákig kellett a földön térdelniük. A végeredmény tényleg brutális lett, de az is brutális volt, ahogy a rajongók reagáltak az előző évad fináléjára. Most aztán köthetik fel a pelenkájukat, készíthetik a papírzsepiket."

Egyre jobban kötődnek a karakterekhez

"A széria már csak amiatt is egyre brutálisabb lesz, hogy sok év eltelt azóta, hogy megismertük a szereplőket. Valószínűleg a nézők egyre jobban megszerették őket, egyre jobban kötődnek egy-egy karakterhez, egyre jobban fájlalják a halálukat – ahogyan egyébként mi is sajnáljuk, ha valakit kiírnak" – mondta Reedus.

Ő az igazi NeganForrás: Fox

"Ez így igaz, én például még sosem forgattam olyan stábbal, amelynek tagjai ennyire kedvelték egymást, és ekkora szenvedéllyel jöttek be nap mint nap dolgozni. Már az első forgatási napomon láttam ezt az egységet, és féltem attól, hogy azt fogják gondolni, »itt ez a Morgan gyerek, és majd jól szétbassza az egészet«" – reagált Morgan, aki egyébként nagy rajongója volt a sorozatnak, mielőtt megkapta volna a szerepet.

Én vagyok az igazi

Amikor megkérdeztem tőle, hogy érez-e magában hasonlóságot Henry Rollinsszal, először nem is értette, hogy mire vonatkozik a kérdés, tanácstalanul nézett a napszemüvegén át Reedusra. Elmondtam neki, hogy a képregényben Negan alakját a markáns énekesről mintázták – legalábbis külsőre –, mire Morgan öntudatosan válaszolt: "Bírom Rollinst, de bocs, én vagyok az igazi Negan!".

Biztos lesznek Negannak rajongói, azt azonban kétlem, hogy bárki is hősként fog rá tekinteni  azért, amiket tesz" – mondta még a karakteréről, miután egy számára unalmas újságírói kérdésnél úgy tett, mintha elaludna.

És hogy mi lenne a legfontosabb tanácsuk egy valódi zombiapokalipszis túlélőinek? Reedus szerint minden helyzetben a biztonságra kell törekedni, nem szabad kockáztatni, Morgan pedig úgy véli, meg kell válogatni, hogy kiben bízik meg az ember, és a társaihoz mindenáron ragaszkodnia kell.

A The Walking Dead hetedik évadja hétfőnként 22 órakor megy a Fox magyar adásán. New Yorkban a Comic Con kapcsán két másik kerekasztal-beszélgetésen is részt vettem a sorozat szereplőivel – az első anyagot itt olvashatja.