Alig takart valamit Ördög Nóra szexi ruhája, megvan a két kieső is

star academy
Vágólapra másolva!
A Star Academyben kiesett Gór Nagy Erika és Illés Adrián, de a show első fele Ördög Nóra merész ruhájáról szólt.
Vágólapra másolva!

November 5-én csapott össze először a Star Academy az élő X-Faktor-ral, ami eddig felvételről ment. Ördög Nóra igen szellős ruházata, köldökig érő dekoltázsa miatt biztos maradt pár férfiember a készülék előtt, a show-t az alábbi szerelésben nyitotta meg:

Forrás: tv2
Forrás: tv2
Forrás: tv2

A Facebookon, a műsor oldalán a merész kreációt szinte csak nők kommentálták: „Ez a ruha nagyon gáz, fúj” – írja az egyik. „A ruha jó, csak nem tudja hordani” – áll egy másik gonoszkodó üzenetben, de akad, aki védi és támadja egyszerre: „Nóri egy csoda szép, okos nő! Bizonyára nem sok beleszólása van az öltözködésébe... de én egy ilyen ruhát még randira sem vennék fel, nagyon kihívó, frivol.”

A Final Countdown című dallal búcsúzott a még versenyben lévő hatos, majd a zsűri értékelt. Keresztes Ildikó szerint Pádár Alexandrának mindenképp ott a helye a döntőben, Vastag is a lányt támogatta. Király Viktor Ivánt és Alexát emelte ki, Pásztor Anna pedig belátta, hogy Renátával túl szigorúak voltak, nem is volt rossz: őt akarta látni a top 4-ben.

Kiesett végül Gór Nagy Erika és Illés Adrián.

Szavazzon!

Jó ez a ruha?