Összeállt Robert De Niro és Julianne Moore

2016.11.10. 12:14

Az Amazonnál talált otthonra a David O. Russell (Napos oldal, Amerikai botrány) rendezésében, Robert De Niro és Julianne Moore főszereplésével, a The Weinstein Company produceri közreműködésével készülő széria.

Mint arról augusztusban mi is beszámoltunk, O. Russell akkor még csak puhatolózott a különböző tévétársaságoknál, hogy vajon mennyire lennének vevők az ötletére. Ahogy azt megjósoltuk, a projekt hamar elkelt.

David O. Russell idén októberbenForrás: Frederick M. Brown / Getty Images North America / AFP

A Variety úgy tudja, elég ádáz harc folyt a sugárzási jogokért, ami végül az FX és az Amazon között az utóbbi javára dőlt el, még október elején.

A sorozat sztorijának részletei sajnos még nem ismertek, ahogy nagyon keveset lehet tudni a szériával kapcsolatban bármi másról is – egyelőre annyi szivárgott ki, hogy De Niro állítólag epizódonként 850 ezer dolláros gázsit kap szerepléséért.

De Niro és Moore a Mocsokváros utcáin című filmbenForrás: Kobal / The Picture Desk

Amit még tudni lehet, hogy O. Russell maga írja és rendezi az összes részt. Habár executive producerként részt vett már egy sorozat (az Outer Space Astronauts) fejlesztésében, ez lesz az alkotó első komolyabb kirándulása a tévé világába olyan filmsikerei után, mint a Sivatagi cápák, a The Fighter – A harcos, a Napos oldal, az Amerikai botrány vagy a Joy.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK