Öregkorában mindenféle drogot kipróbálna a komika

Dawn French A Dibley-i lelkész
Vágólapra másolva!
Dawn French arról beszélt, hogy öregkorában mindenféle drogot kipróbálna, főleg a varázsgomba hatására kíváncsi.
Vágólapra másolva!

A Nagy-Britanniában igen népszerű komika, Dawn French a Richard Herring's Leicester Square Theatre podcastsorozatban mesélt arról, hogy milyen szívesen kipróbálna néhány drogot, ha már a húszas éveiben kimaradt neki a szórakozásnak ez a formája.

"Régebben nem próbáltam ki semmilyen drogot, amit igencsak bánok. Szándékomban áll sokféle drogot szedni, ha már öregebb leszek, hozzátennének az öregkor szépségeihez" – mondta.

Dawn French A Dibley-i lelkészben Forrás: BBC

"A varázsgomba például jól hangzik, készen állok rá" – tette hozzá, majd azzal viccelődött, hogy a drogozás remek összhangot alkot a test természetes, öregkori romlásával.

French fiatalkorában azért nem ért rá drogozni, mert komikusi karrierjét építette Jennifer Saundersszel közösen, ebből lett a French és Saunders című sorozat. A színésznő aztán több szériában is szerepelt, a magyar nézők például a Candlefordi kisasszonyok-ból vagy A Dibley-i lelkész-ből emlékezhetnek rá.