Van, aki már tudja, hogyan ér véget a Walking Dead

Walking Dead
Vágólapra másolva!
A The Walking Dead alapjául szolgáló képregények szerzője, Robert Kirkman a történet végéről beszélt, ő már tudja, hogy hova fut ki a sztori.
Vágólapra másolva!

Robert Kirkman az Entertainment Weeklynek adott interjúban arról is beszélt, hogy már pontosan tudja, miként fog véget érni a The Walking Dead alapjául szolgáló képregénysorozat.

"Pontosan tudom, mi lesz a vége, és folyamatosan apró lépéseket teszek a felé a pont felé, miközben mesélem a történetet" – mondta, majd hozzátette, hogy a sztorinak van eleje, közepe és vége, épp csak a közepén többet időznek.

Robert Kirkman Forrás: Michael Yarish

Kirkman elmondta, hogy még a sorozat készítőit sem avatta be a végjátékba, a képregénysorozat száz százalékig az ő terméke, a tévés producerek pedig amúgy is csak alapanyagként használják, több ponton megváltoztatták már a sztorit.

A The Walking Dead jelenleg a hetedik évadjánál tart, a tengerentúlon az AMC, itthon a Fox adja. Nemrégiben a sorozat nyolc szereplője is nyilatkozott az Origónak, ezeket az anyagokat itt és itt, illetve itt találja.