Újra együtt a Szívek szállodája színésznői

Gilmore Girls, Szívek szállodája, Rory, Lorelai, Alexis Bledel, Lauren Graham
Vágólapra másolva!
Már csak néhány nap – november 25-én érkezik a Szívek szállodája folytatásaként készült Gilmore Girls: A Year in the Life, amelynek négy, egyenként másfél órás epizódja szokás szerint egyszerre kerül majd fel a Netflixre. A vörös szőnyeges premier viszont már megvolt, így már most megnézhetjük kedvenceinket.
Vágólapra másolva!

A Roryt alakító Alexis Bledel és Lorelai megformálója, Lauren Graham már egy korábbi, berlini rajongói eseményen megmutatta magát a közönségnek, ám most a múlt hétvégi Los Angeles-i díszbemutatón a Gilmore lányok mindhárom generációja megjelent, azaz ott volt Bledelen és Grahamen kívül a nagymamát játszó Kelly Bishop is.

Kelly Bishop, Alexis Bledel és Lauren Graham Forrás: Alberto E. Rodriguez / Getty Images North America / AFP

Mindhárom színésznő feketében pompázott, és sokat pózoltak együtt, és külön-külön is.

Liza Weil Forrás: Alberto E. Rodriguez / Getty Images North America / AFP

Rajtuk kívül pedig természetesen ott volt többi kedvencünk, többek közt Sally Struthers (Babette), Liza Weil (Paris), Keiko Agena (Lane Kim), Sean Gunn (Kirk), Yanic Truesdale (Michel), Scott Patterson (Luke) és Matt Czuchry (Logan) is.

Keiko Agena és Yanic Truesdale Forrás: Alberto E. Rodriguez / Getty Images North America / AFP

Utóbbi színésszel kapcsolatban természetesen felmerül a kérdés, hogy milyen minőségben szerepel az új részekben, hiszen a legnagyobb titok, amire most minden rajongó kíváncsi, hogy vajon kinek az oldalán kötött ki Rory. Ebben az ügyben nagyon nagy a titkolózás, de Alexis Bledel korábban annyit elárult, hogy mindegyik exe tiszteletét teszi a Gilmore Girls: A Year in the Life-ban.

Matt Czuchry. Vajon ő lesz az igazi Rory életében? Forrás: Alberto E. Rodriguez / Getty Images North America / AFP