Jól kitoltak egy VV-szereplővel a párbajon

Mici nem volt valami rokonszenves nő, de egy párbajt megérdemelt volna három hónap után
Vágólapra másolva!
Mici talán megérdemelt volna egy párbajt, ha már 93 napot benn volt, de kiszórták még a kampányfilmje és a frissebb összeállítások előtt. Végül nem lett semmi a beígért hármas párbajból, csak Zsolti és Dávid csapott össze verbálisan.
Vágólapra másolva!

A műsorvezetők ünnepélyesen, szertartásosan, nagy áhítattal bejelentették korábbi adásokban, hogy soha, de soha nem volt még hármas párbaj, de most végre lesz ilyen a Való Világban. Ehhez képest, aki 10-15 perc késéssel kapcsolt az RTL II-re, már azt láthatta, hogy a molett szőke már búcsúzik is Nádai Anikótól, semmiféle párbajon nem vehetett részt.

Teljesen érthetetlenül Mici kampányfilmjét is csak utána adták le,

amikor a nő már kinn szentségelt, rokonokat ölelgetett, esetleg szíverősítőket ivott vagy pityergett a színfalak mögött. 30 perccel a kiesése után is azt mutogatták felvételről, hogy perlekedik a már kiesett villalakó és Zsolti. Ennek így se füle, se farka nem volt, a beharangozott hármas párbaj, szertefoszlott a vak semmiben, mint Mici fődíjas álma.

Mici nem volt valami rokonszenves nő, de egy párbajt megérdemelt volna három hónap után Forrás: RTL II

54-46 volt az állás, amikor végre bekerültek a stúdióba, korai konfliktusokról adomáztak, miután Zsolt elpityeregte magát (szintén meleg párja igent mondott, így vélhetően esküvőjük lesz, ha nem is ebben az országban). A nézőtéren meccshangulat uralkodott, zászlókat lobogtatva skandálták kedvenceik nevét a rokonok, barátok és üzletfelek.

Dávid leginkább azzal támadta ellenfelét, hogy nyolcvan nap alatt egyszer sem látta be, hogy nincs igaza, mindig mindent kimagyarázott, és állandóan mártírkodott, akkor is, ha senki nem támadta. Volt szó itt manipulációról, lelki terrorról, heves vita bontakozott ki múltbéli eseményekről, de Zsolti még be is jelentkezett műsorvezetőnek az RTL-hez. Mondjuk meg is kaphatta volna a mikrofont, mert Nádai Anikó percekig meg se tudott szólalni.

Korábbi szériában volt olyan nem túlképzett villalakó, aki kortárs beszédet emlegetett, most nem volt ilyen, csak kortesbeszéd, Ati Dávidot támogatta, Vivien pedig az ellenfelét. A végén kiderült, hogy 55-45 arányban Dávid nyert, egyből szent lett a béke, a felek összeölelkeztek, a srác meg elindult az utca felé: Anikó végül visszaterelte, de védettséget már nem adott mellé.

Dávid ment vissza, a végén nyerhet is Forrás: RTL II

„Én vagyok az első meleg karakter, aki három hónapig kibírta egy ilyen valóságshow-ban. Nekem a Való Világ nem a célom volt, hanem csak egy állomás. És jövőre együtt fogunk itt műsort vezetni" – közölte a kiesett VV-szereplő.

„Csodálatos estét láthatott az ország, hármas párbaj volt!" – óbégatta Gáspár Győző kicsit később a BeleValóVilágban. Nagy kár, hogy olyan ember vezeti a VV8 kísérőműsorát, aki nem látta az adást.