Nem maradhat vámpírok nélkül a tévéképernyő

Interjú a vámpírral Tom Cruise
Vágólapra másolva!
A Vámpírkrónikák című regénysorozat szerzője, Anne Rice is beszállna a sorozatgyártásba, újabb vámpírok érkezhetnek tehát a képernyőre.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnt, hogy a zombik végleg átveszik a vámpírok helyét a képernyőn, de a True Blood és a Vámpírnaplók után is van még helye a témának.

Anne Rice-hoz visszakerültek ugyanis regénysorozatának, a Vámpírkrónikák-nak a megfilmesítési jogai, ő pedig tévésorozatot készítene abból, legalábbis a Facebookon ezt közölte a rajongókkal:

Mint írta, a televíziózás aranykorában nem is tudna jobb formátumot elképzelni Lestat és társai kalandjaihoz, a fiával, Christopher Rice-szal együtt fejlesztenék a pilotot.

A Vámpírkrónikák első darabja az 1976-os Interjú a vámpírral volt, ebből 1994-ben film is készült Tom Cruise-zal, Brad Pitt-tel, Antonio Banderasszal és Kirsten Dunsttal.