Kiállt az Oktogonhoz a Morning Show miatt elbocsátott rádiós

Vágólapra másolva!
"Van az úgy, hogy több az ember, mint a frekvencia. Nekem épp nincs rádióm!" – írta ki az oldalára.
Vágólapra másolva!

Esperes Ákos nem tűnik nagyon elkeseredettnek, mert a volt Morning Show-s csapat elfoglalta reggeli sávját a Rádió 1-nél. Humorral könnyebb továbblépni, vélheti, mert ezt írta ki a Facebook-oldalára: "Van az úgy, hogy több az ember, mint a frekvencia. Nekem épp nincs rádióm, úgyhogy kijöttem az Oktogonra. Kezdek, itt vagyok!"

Esperes amúgy szóba került a Reggeli Show első, december 5-i adásának elején is, csak dicsérte őt a trió, amely átvette a helyét.

Pályáját 23 éve, a Somogy Rádióban kezdte, majd Siófokon a 88.2 Balaton Rádió műsorvezetője volt. Később a Sláger Rádiónál alkalmazták, majd a Roxy Rádió reggeli műsorát vitte Harsányi Leventével. A Juventus Rádiónál is volt, majd annak eladását követően a Sláger FM reggeli műsorában, a Helló Slágerben volt hallható. Az új Rádió 1-nél 2016-ban kezdett dolgozni.