Szombat este véget ér a hatodik X-Faktor, a nézőknek Opitz Barbara, Mata Ricsi és Dmitrij Gorbunov közül kell kiválasztaniuk a széria legjobbját. Egy énekes csatlakozhat a korábbi győztesekhez, Vastag Csabához, Kocsis Tiborhoz, Oláh Gergőhöz, Danics Dórához és Tóth Andihoz. Megkerestük az öt korábbi győztest, ők mesélnek arról, hol tartanak most, és milyen terveik vannak a jövő évre.

Az éneklés marad az első

Legutóbb 2014-ben volt képernyőn az X-Faktor, akkor nagy fölénnyel nyerte a szériát a mezőny legfiatalabb versenyzője, Tóth Andi. Az énekesnő azóta is aktív, énekesi karrierje mellett pedig a színészetre is koncentrál: láthatják a nézők a Madách Színház színpadán, és állandó szereplője az RTL Klub sorozatának, a Válótársaknak is.

"Sok lehetőséget kaptam mind a zenei életben, mind a színház terén. A Madách Színházban rám bízták Éponine szerepét, amitől eleinte meg voltam ijedve, mert jobban örültem volna egy kevésbé negatív szerepnek, de rájöttem, hogy ez a karakter közelebb áll hozzám, és sokkal hitelesebben tudom eljátszani. A színház eleinte furcsa közeg volt számomra, mert nem ismertem, de sokat tanultam a színészektől, akikkel együtt dolgozhatok. A darabban sokat kell énekelni, ez motiváló volt a döntésnél, mert mindig az éneklés marad nekem az első."

A Válótársak állandó szereplőjeForrás: RTL Klub

"A Válótársakban egy gazdag család gyermekét játszom, sok forgatáson részt vettem, de még tanulom, és nagyon élvezem. Szeretem a színészi munkákat, sok a pozitív visszajelzés, de énekesnő szeretnék maradni. Az évben sokat ültem stúdiókban, dalokat készítettünk, a Tovább szövegét én írtam, és az egyik dalomat a sorozatban is hallhatják majd a nézők. Szeretek maradandót alkotni, mindig erre törekszem, de tudom, hogy fejlődnöm kell, úgyhogy máig képzem a hangomat, énektanárhoz járok, és az angolomat is fejlesztem. Idén újra beválogattak A Dalba, ami hihetetlen nagy boldogság, most próbálok erre koncentrálni" – mesélte az Origónak.

Tavaly már tett egy próbát A DalbanForrás: MTI/Mohai Balázs

A háttérben dolgozik

A negyedik évadot Danics Dóra nyerte, ő volt az első magyar női X-Faktor-győztes. Az énekesnő kevesebbet szerepel a képernyőn, de a háttérben sokat dolgozik, a jövő évre sok koncertet tervez.

"Továbbra is énekléssel foglalkozom, most éppen a világzenei irányvonalat képviselő CimbaliBanddel dolgozom. Régóta terveztük, hogy kipróbáljuk magunkat közösen, néhány hónapja ez meg is valósult. Kezdetben arról volt szó, hogy néha a vendégük leszek, de most már szinte az énekesnőjük vagyok. Még számomra is egy izgalmas és teljesen új dolog ez, de nagyon élvezem. Felvettünk egy albumot, ami a napokban jelent meg, a következő időszakban pedig rengeteget fogunk koncertezni a februári lemezbemutatónk után. Ha járom az országot, már nem félplaybackkel megyek, hanem élő zenével, így minőségibb élményt lehet szerezni a közönségnek" - mesélte.

Zenekarral járja az országotForrás: Debreczeni Zita

A banda mellett saját szólólemezével is foglalkozik, ezt tavaszra tervezi. "Megvan az a masszív tábor, akik az X-Faktor idején is támogattak és szavaztak rám. Nincs óriási nagy közösségem az oldalon, sőt érdekes módon a szériánkból nekem van a legkevesebb követőm, mégis én nyertem meg a tehetségkutatót. Ez is bizonyítja, hogy nem a lájkok száma a fontos, hanem az, hogy azok az emberek mennyire aktívak. Nem szerepelek sokat a tévében, ami részemről tudatos döntés, és még egyik dalom sem lett toplistás, de nem akarok a pillanatnyi siker miatt olyan kompromisszumokat hozni, amit később majd megbánok. Sokat dolgozom, csinálom a dolgomat, és azt hiszem, hogy nagyon izgalmas időszak előtt állok."

Régi vágya vált valóra

A harmadik szériában tűnt fel Oláh Gergő, aki Geszti Péter mentoráltjaként nyert. Az énekes legutóbb a Kicsi Óriások egyik csapatkapitányaként volt képernyőn, hamarosan pedig A Dal színpadán küzd majd az Eurovízióra jutásért. "Régi vágyam vált valóra, mikor lassan egy éve megalapítottam az új zenekaromat, a Roma Soult.  Egyediek vagyunk az országban, autentikus cigányzenét játszunk, amit modern stílusokkal, elektronikus effektekkel ötvözünk.  Most ez a zenekar a szívem csücske, velük jutottunk be a legjobb harminc dal közé A Dalba, és nagyon remélem, hogy még többen megismernek majd bennünket."

Újra A Dalban bizonyítForrás: MTI/Mohai Balázs

Úgy érzi, jó esélyekkel indulnak, örülne, ha a zenekar képviselhetné Magyarországot a versenyen. "Már annak is örülünk, hogy egyáltalán ott lehetünk a legjobbak között. Még az utunk elején vagyunk, úgyhogy ez sokat segít nekünk, akármeddig is jutunk el."

"Nagyon sűrű év van mögöttem, megtiszteltetés volt, hogy jelölt voltam a Comet-en, mint legjobb férfi előadó. Szerepet kaptam a Shrek című musicalben, és nagyon sok helyen megfordultunk a Somnakaj című zenés játékkal, többek között játszottam a Nemzeti Színházban, a Művészetek Völgyén, a Művészetek Palotájában, és nagyon izgalmas kirándulás volt a Kicsi Óriások is. Remélem, a következőkben is megtalálnak a lehetőségek, szervezés alatt van egy sok állomásos templomturné, amin részt veszek nagyzenekarral. A Roma Soullal tervben vannak külföldi fellépések, új dalok és persze új musicvideók is, szeretnénk minél előbb bekerülni a köztudatba. A napokban kijött a szólólemezem, a Genetika, amelyen számos dalban zeneszerzőként és szövegíróként is bemutatkozom" – mesélte az Origónak.

A Kicsi Óriásokban csapatkapitány voltFotó: Polyák Attila - Origo

Megmutatta a humoros énjét

A második évad legjobbja Kocsis Tibor lett, akit legutóbb a TV2 képernyőjén, a Sztárban sztár színpadán láthattak a nézők. "Szeptemberben megjelent az új lemezem, ami már a harmadik önálló albumom, a dalok többségében szerző is vagyok. Egész évben dolgoztam rajta, és most lesz időm arra, hogy többet foglalkozzak vele. A lemezkészítés manapság nem nagy trend, viszonylag kevesen csinálnak teljes albumot, ezért ha már elkészült, a 2017-et annak szentelném, hogy ezeket a dalokat minél többen megismerjék."

A TV2 képernyőjén láthatták a nézőkFotó: Szabó Gábor - Origo

"Az életem egyik legizgalmasabb szakasza volt a Sztárban sztár, ezt nagyon őszintén mondom. Kicsit terápia is volt, önismereti tréning, mert nagyon más volt, mint amit valaha vagy eddig a színpadon csináltam. Ki kellett vetkőznöm magamból, a közönség pedig megismerte egy olyan oldalamat, amit eddig nem látott.  Számomra fontos volt, hogy akik kevéssé ismernek, azok is észrevegyék, hogy van humorom, tudok más is lenni. Az emberek megismertek valamilyennek az X-Faktorban, inkább lírai, melankolikus embernek tűntem. Ez hiába volt öt éve, nagyon beégett sokaknak, hogy olyan vagyok. Ez persze nem baj, csak ott egy komolyabb énemet látták, az érzelmek, a nagy éneklések domináltak, én ott ezzel tudtam nyerni. Most ugyan nem nyertem, de ott voltam a végén a két legjobban, minden pillanatát élveztem, és örültem, hogy megmutathattam a humoromat is. Jót tett nekem ez a tíz hét tényleg" - mesélte.

Új szerepekben próbálta ki magátForrás: Istvan Ruff

Nem gondolkodott a váltáson

Hat éve, 2010-ben nyerte meg a szériát Vastag Csaba, aki az elmúlt években számos tévéműsorban feltűnt, a Barátok köztben és az Éjjel-nappal Budapestben is szerepelt. Legutóbb a TV2 beköltözős tehetségkutatójában láthatták a nézők, a Star Academy egyik zsűritagja volt. 

A Star Academy zsűrijébenForrás: EVA/Eva

"Az RTL Klubnak nagyon sokat köszönhetek, de már régóta nem volt szerződésünk. Ez a formátum pedig hihetetlenül megtetszett, így nem sokat gondolkodtam. Remekül érzem itt magam. Tizenegy éve már dolgoztam a TV2-nél, a Popdaráló című műsorban, ezért sok az ismerős arc" - mondta a váltásról még a nyáron, de családalapításról, terveiről is mesélt, a hosszabb interjút itt találja.