Meghalt Deddie Davies

Deddie Davies a Whitechapel című sorozatban
Vágólapra másolva!
78 évesen meghalt Deddie Davies walesi színésznő, 80-nál több filmben és sorozatban szerepelt.
Vágólapra másolva!

78 éves korában meghalt a Gillian Davies néven született Deddie Davies, akit az IMDb szerint összesen 81 filmben és sorozatban láthattunk a pályája során.

Az Egyesült Királyságban leginkább a The Railway Children-ből és a Stellá-ból volt ismert, utóbbiban haláláig játszott, 27 epizódban jelent meg.

Deddie Davies a Whitechapel című sorozatban Forrás: ITV

A magyar nézők legutóbb a Doktorok című sorozatban láthatták 2004 és 2011 között, illetve feltűnt a mozivásznon is a Büszkeség és bányászélet-ben.

1967-ben láthattuk először a képernyőn A Forsyte Saga pár epizódjában, majd komolyabb szerepeket is rábíztak, jobbára nálunk nem sugárzott sorozatokban. Az itthon is ismert szériák közül olyanokban vendégszerepelt még, mint például a Csengetett, Mylord?, az Angolkák, a Baleseti sebészet, a Kisvárosi gyilkosságok.