Másfél évig forgattak a Ku-Klux-Klanról, de nem lehet leadni

Vágólapra másolva!
Januárban indult volna egy dokusorozat a Ku-Klux-Klanról. Másfél évig forgattak a szervezet tagjaival, de mégsem mehet adásba.
Vágólapra másolva!

Az A&E január 10-én indította volna a Generation KKK című dokumentumsorozatot, amelyet másfél éven keresztül forgatott a Ku-Klux-Klanról. Az alkotók számára az volt a legnagyobb kihívás, hogy úgy mutassák be a szervezetet, hogy közben nem népszerűsítik annak szélsőséges, rasszista ideológiáját.

A nyolcrészes sorozatról kikerült egy előzetes, ám az ew.com szerint pár órával később az E&A csatorna vezetősége úgy döntött, hogy mégsem mehet adásba. Az történt, hogy a megrendelésre dokusorozatot készítő producerek fizettek pár embernek, hogy elvállalja a szereplést, ez pedig ellenkedik a cég gyakorlatával és elveivel.