Továbbgyűrűzik a Ku-Klux-Klan-botrány

Escaping the KKK
Escaping the KKK
Vágólapra másolva!
Az Escaping the KKK: A Documentary Series Exposing Hate in America először akkor keveredett botrányba, amikor kiderült, hogy a klántag megszólalók pénzt kaptak a részvételükért. Most a Variety azt is kinyomozta, hogy többeknek a pénzért cserébe betanult mondatokat, fiktív jeleneteket kellett előadniuk a dokuszériában. 
Vágólapra másolva!

Az eredeti tervek szerint a műsor első része január 10-én került volna adásba, ám az A&E televízió már a múlt év végén kivette a programból, akkor, amikor kiderült, hogy a résztvevők pénzt kaptak a producerektől a megszólalásaikért, a csatorna vezetői viszont nem akarták egy gyűlöletcsoport tagjait szponzorálni.

Forrás: A&E

Több KKK-vezető ezenfelül most azzal állt elő, hogy a szereplésükért naponta több száz dollárt kaptak, amiért cserébe előre megírt jeleneteket kellett szimulálniuk, például azzal kapcsolatban, hogyan próbálják meg őket a családtagjaik visszatartani a klántól. Ezt követően pedig a felvételt addig ismételtették velük, amíg elégedettek nem voltak a végeredménnyel.

Forrás: A&E

A Variety értesülései hat államból származó több mint két tucat érintett kikérdezésén alapulnak, többeket pedig sikerült megszólaltatniuk is. „A producerek és a tévécsatorna átvertek minket.

mert a filmesek mondták meg nekünk, mit tegyünk” – mondta Richard Nichols, az egyik főszereplő, aki a rasszista szervezet Tennessee White Knights of the Invisible Empire nevű részlegének nagymestere (az ő szóhasználatukban Grand Dragon).

Forrás: A&E

Nichols – aki állítása szerint napi 600 dollárt kapott a részvételért – azt is elárulta, hogy

a producerek biztatták arra is, hogy minél többször használja a „fekete” helyett a „nigger” szót

a vele készült interjúkban. Sőt a filmesek maguk vásároltak számukra olyan eszközöket, amiket fontosnak tartottak megmutatni a sorozatban, például fakereszteket a keresztégetéshez, vagy horogkeresztet mintázó tárgyakat. Mi több:

legalább két alkalommal magát a keresztégetést is a producerek szervezték.

Az A&E az új értesülésekre annyit reagált, hogy elmondták: saját belső vizsgálatot indítottak az ügyben. A törölt műsort gyártó produkciós cég, a This Is Just a Test nevű kaliforniai, venice-i vállalat pedig arra tett célzást, hogy szerintük a most ellenük lázító szereplőket valakik megfélemlítették azért, hogy besározzák és lejárassák a produkciót.