Az énekesnő – aki most először lett anya – egy fiút szült férjének, Wissam Al Mana katari üzletembernek. A baba az Eissa Al Mana nevet kapta.
Jackson szóvivőjének tájékoztatása szerint mindkét szülő rendkívül izgatott a történtek miatt. Janetnek stresszmentes, egészségesen lezajlott szülése volt, és most kényelemben pihen" – tette hozzá a sajtós.

Az énekesnő terhességéről egyébként egy ideje már lehetett tudni, hiszen nemrégiben Londonban látták babaholmikat vásárolni.
Másrészt Twitter-oldalán ő maga jelentette be tavaly áprilisban, hogy elhalasztja Unbreakable című turnéját, mert férjével – akivel 2012 óta házasok – családot szeretnének alapítani.
Úgy éreztem, fontos, hogy ti tudjatok róla először. Kérlek, próbáljátok meg megérteni, hogy ezt nagyon fontos most megtennem" – mondta a felvételen rajongóinak.