Ittas vezetés miatt elítélték Gesztesi Károlyt

Gesztesi Károly: „Ki kellett mondani, hogy igenis, ő az én fiam”
Vágólapra másolva!
Két évig nem vezethet autót Gesztesi Károly, akit szerdán ítéltek el ittas vezetés miatt.
Vágólapra másolva!

A színész nem vezethet autót két évig, ezenfelül pedig ki kell fizetnie a perköltséget, és a négyszázezer forintos büntetést – írja a Bors.

Gesztesi Károlyt ittas vezetés miatt ítélték el Fotó: Zsigmond László/Life.hu

"Korrekt és méltányos az ítélet. Gesztesi Károly 1981 óta vezet, soha egy szabálysértést sem követett el, beleállt ebbe a történetbe, nem menekült el a helyszínről, részletesen beismert mindent. Sőt a közérdekű munkát is vállalta volna, pedig ezt az ügyészség nem kérte. Ráadásul »csak« kategóriakorlátozást kapott, B kategóriára. Az is az előnye ennek, hogy így nem kell majd utánképzésen részt vennie, ha lejár a kétéves eltiltás" – mondta a lapnak dr. Borbély Zoltán, a színész ügyvédje.

Az ítéletből a lap szerint kiderül, hogy Gesztesi november 6-án súlyosan ittas állapotban szenvedett balesetet, azaz a véralkoholszintje meghaladta a 2,5 ezreléket.