Radics Gigi: Mindig inkább a fiúkkal értettem meg magam

A Dal dal sajtotajekoztato A Dal sajtótájékozató az Akváriumban Radics Gigi
A Dal sajtótájékozató az Akváriumban
Vágólapra másolva!
Hisz a fiú-lány barátságban, és abban, hogy élete legnagyobb projektje, amelyen 120 ember dolgozott, megnyeri A Dal 2017-et, és utazhat az Eurovízióra. A Megasztár volt nyertese a siker titkát is tudja – persze csak elméletben.
Vágólapra másolva!

Mi a dalod üzenete?

Szerettünk volna egy lírai dalt, amely végre nem a szerelemről vagy a csalódásról szól. Így az új dal témája az örök barátság lett, a magyar szöveg szerzője pedig Riba Zoltán. Ha van ihlet, egy jó dal gyorsan összeáll, ennek a dallama is körülbelül

és teljes szívemből hiszek benne. A dalt végül ketten szereztük még év elején Amerikában Kardos Norbert zongoristámmal, és egész másmilyen stílusúra terveztük, mint amilyenné végül vált. Az angol verzió szövegét Johnny K. Palmer írta, akiben megbízom, és akinek nagyon szeretem a munkáit.

A Dal-sajtótájékoztatón, az Akváriumban Fotó: Hirling Bálint - Origo

Melyik verzióban halljuk majd?

Úgy döntöttem, hogy bár a közönség már ismeri a magyar verziót december óta, de az Eurovízió nemzeti válogatójára mindenképpen az angolt viszem, hisz ha sikerülne kijutni, kint biztosan angolul adnám elő. A dal élő szimfonikus zenekarral van hangszerelve, összesen 120 fő dolgozott rajta,

Európai dal született, de bárhol a világon meg merném mutatni... a nagy ívű lírai dalokat kedveli a közönség, tőlem pedig szinte elvárás, hogy ilyen is legyen a repertoárban. A szöveg értelmezése felfogás kérdése, de koncepció is volt, hogy mindenki úgy értelmezhesse, ahogy szeretné, amilyen életszakaszban éppen van, így akár a szerelem is eszünkbe juthat.

Szerinted van férfi-női barátság?

Abszolút van. Például sok évvel ezelőtt a szomszédunkba költözött Zoli: a nagymamám egyszer meghívta egy kávéra, összebarátkoztunk, ebből végül munkakapcsolat is lett, hisz ő nagyon sok éve marketingmenedzser. Ez a kapcsolat már öt éve tart, így lett jó barátból a menedzserem is egyben. De nagyon sok ilyen férfi-nő barátságról tudok a környezetemben, ma már nincs ebben semmi különös, én régen kislányként is inkább a fiúkkal értettem meg magam.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

Csak a győzelem elfogadható?

Nem, dehogy. Elégedett lennék akkor is, ha nem nyernék, de az ország a műsor által megismeri és megszereti a dalomat. Örülnék, ha játszanák a magyar rádiók, annak természetesen a legjobban, ha ki is jutnánk Ukrajnába vele. Mindent meg fogok tenni, hogy sikerüljön.

A mezőnyben vannak haverok, barátok?

Oláh Gergő konkrétan az unokatestvérem, de sok a jó ismerős, ott van a zsűriben Caramel, a versenyzők között Tóth Gabi. Szerintem mindenkivel jóban vagyok, akit itt ismerek. Szűk a hazai zenei élet, de az ilyen események pont azért jók, mert később azokkal integetünk össze ismerősként, akikről eddig nem tudtunk.

És a zsűrit mennyire ismered?

Caramelt jobban, Zsédával csak párszor találkoztam a karrierem sokán, de Frenreisz Károllyal még nem találkoztunk, ahogy Both Miklóst sem nagyon ismerem.

Emlékszel, hányadik lett kinn Freddie vagy Kállay-Saunders András?

Amerikában voltam mindkét alkalommal, amikor a döntő ment, sajnos nem tudtam közvetlenül nézni, csak utólag láttam a produkciókat, de fantasztikusak voltak. Azt gondolom, nem is az számít, ki hányadik lett, inkább az, hogy megmutatták, Magyarországon is születnek nagyon jó dalok és tehetséges énekesek.

Lehet itthonról valaki nemzetközi sztár? Mi kell hozzá?

Karizmatikus személyiség és nagyon sok pénz. Különleges karakternek kell lenni, hogy felfigyeljenek az emberre, és nagyon jó menedzsment kell mellé. Ott van például Beyoncé, aki már rég világsztár, akinek csodálatos a hangja, és óriási csapata van, de hosszú, kemény évek teltek el a siker útján, egy együttesből való kiválás, és mostanra ő Amerika popistennője. Persze kitartás és türelem is kell, de nincs lehetetlen!