Lagzi Lajcsi: Felfedem a lapjaimat, bemutatok egy dokumentumot

Lagzi Lajcsi, Galambos Lajos
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, több tízmilliós lopással, vesztegetéssel vádolják Galambos Lajos muzsikust. A zenész szerint „a nagy kavarást valamivel be kell fedni”, de nem baj, mert hazajön Dél-Amerikából, és bemutat egy iratot. 
Vágólapra másolva!

A Budaörsi Járási Ügyészség vádat emelt Galambos Lajos ellen társtettesként elkövetett jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és szintén társtettesként elkövetett vesztegetés miatt – erről itt írtunk hosszabban.

A Lagzi Lajcsi néven ismert lakodalmas muzsikus, trombitás jelenleg Dél-Amerikában pihen, de a Reggeli Show elérte telefonon: „Bebizonyosodott más esetekben, hogy jogi hibák miatt ítéltek el ártatlan embereket. A nyomozati anyagba hibás iratok lettek becsatolva” – mondta adásban a zenész. Boldogasszonypusztán például ő maga a vízszolgáltató, közölte.

Forrás: tv2

„A nagy kavarás-keverést valamivel be kellett fedni. Több mint 10 ezer oldal anyagot szedtek össze, még olyan felesleges adatokat is, hogy melyik iskolába járnak a gyerekeim. Az ügyészség nem akarta, hogy engem kiengedjenek, hanem azt, hogy akár ott maradjak életem végéig. De a független magyar bíróságban bízom” – jelezte telefonon.

Betakarni a nagy cirkuszt

„Volt egy elszólásom, ami nagy visszhangot kapott, ezért most óvatosabb vagyok. De az látszik, hogy azért csináltak ekkora ügyet, vagy lufit, hogy betakarják a nagy cirkuszt, amit ez az ügy kavart. Legutóbb zár alá vették az otthonomat, remélem, ilyen már nem történik” – tette hozzá.

„Fel fogom fedni a lapjaimat. Jövő csütörtökön otthon leszek, akkor van a születésnapom. Bemutatok majd egy okiratot” – közölte, hozzátéve, hogy abból világosan látszik majd, milyen hibákat vétettek a nyomozati szakaszban. „Én ennek az országnak köszönhetek mindent” – tette hozzá némi pátosszal Galambos Lajos.