Teljes a Dirty Dancing-remake szereposztása

2017.01.17. 10:51

Idén lesz harminc éve, hogy bemutatták az azóta kultikussá vált Dirty Dancing – Piszkos tánc című filmet. Az ABC televízió egy tévéfilmes verzió elkészítésével ünnepli az évfordulót. A március 24-én érkező remake-ben is csupa sztár szerepel majd.

Azt már jó ideje tudni lehet, hogy Baby ikonikus szerepét Abigail Breslin, az időközben húszéves nővé serdült egykori gyerekszínész alakítja. A néhai Patrick Swayze által halhatatlanná tett másik főszerepet, Johnny Castle tánctanárét viszont egy újonc, egy Colt Prattes nevű táncos kapta, akit korábban többek közt Pink Try című számának videoklipjében láthattunk.

De nem egyedül a férfi főszereplő érkezik egy társművészet területéről: a tévéfilmes Dirty Dancing-ben a Pussycat Dolls egykori tagja, Nicole Scherzinger játssza Pennyt, Johnny bajba került táncpartnerét.

Abigail Breslin tavaly nyáron a Comic-CononForrás: Frazer Harrison / Getty Images North America / AFP

A sorozatrajongók három kedvencüket is felfedezhetik majd a remake-ben: a Will és Grace-ből ismert Debra Messing lesz Baby édesanyja, Sarah Hyland a Modern család-ból a lány kissé ellenszenves nővére, Katey Sagal, mindenki kedvenc Peggyje (Egy rém rendes család) pedig egy mellékszerepben domboríthat (ő lesz a cselekmény helyszínéül szolgáló üdülőhely egyik szexuálisan túlfűtött női vendége, Vivian Pressman).

Katey Sagal egy januári kerekasztal-beszélgetésenForrás: Frederick M. Brown / Getty Images North America / AFP

A Houseman családot Bruce Greenwood (Mad Men – Reklámőrültek, Star Trek) teszi teljessé, akit Baby apjának szerepében láthatunk. Rajta kívül olyan ismerős arcoknak örülhetünk még a tévés remake-ben, mint a Star Wars-filmek Lando Calrissianjaként híressé vált Billy Dee Williams (az üdülőben működő zenekar vezetőjeként) vagy Jennifer Lopez volt szerelme, a táncos-koreográfus Casper Smart (Johnny unokatesóját, Billyt hozza). Az új Dirty Dancing (majdnem) teljes szereposztását, fotókkal kiegészítve itt találjuk.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK