Sikeres volt a Tények különkiadása

Vágólapra másolva!
Sokan nézték a busztragédiával foglalkozó különkiadást, 18-59-ben, míg együtt ment az Éjjel-nappal Budapesttel, verte nézettségben.
Vágólapra másolva!

A január 23-i nemzeti gyásznapon a TV2 Csoport saját gyártású szórakoztató műsorai nem kerültek képernyőre, így Az 50 milliós játszma hétfői adása elmaradt, helyette a Tények különkiadása jelentkezett. Ennek szomorú apropója volt, a veronai buszbaleset továbbra is foglalkoztatta a hazai lakosságot, a megrendítő, tragikus eseményeknek pedig külön szegmens járt a csatornán.

A Tények különkiadása 15,5 százalékos közönségaránnyal ment 18-59-ben akkor, amikor az Éjjel-nappal Budapest futott ellene. Utóbbi sorozat abban az időszakban 15,2 százalékkal ment.

A TV2 Csoport részvétét fejezte ki az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok hozzátartozóinak, a sérülteknek pedig mielőbbi gyógyulást kívánt.