Összeszedték a magyarok 500 kedvenc dalát

zenehallgatás
Two young female friends listening to music
Vágólapra másolva!
A Rádió 1 bemutatja Magyarország ötszáz legkedveltebb dalát. Több ezer közönségszavazat alapján állt össze a lista, amit péntek déltől vasárnapig estig követhetnek majd a hallgatók.
Vágólapra másolva!

Péntek délben indul a Rádió 1 slágerlistája, a Top 500, amelyben a rádióhallgatók szavazhatták meg, melyik a kedvenc daluk az elmúlt évtizedekből. Több héten át, több ezer szavazat érkezett, ezekből állt össze végül Magyarország ötszázas listája.

"Péntek déltől vasárnap este nyolcig lejátsszuk a hallgatók ötszáz kedvenc dalát. Hogy melyik dal lett a hazai közönség kedvence, vasárnap este kiderül" - mondta el Bazsa Péter, a Rádió 1 zenei igazgatója. "A kínálat nagyon színes, olyan előadók is megszólalnak majd, amelyeket még soha ezelőtt nem játszottunk, és olyan dalok is felbukkannak, amelyeket már régóta egyetlen rádióban sem lehet hallani" - tette hozzá.

A Rádió 1 közleménye szerint igazi szélsőségekre, nagy meglepetésekre is számíthatnak a hallgatók péntek déltől. A hétvégén nem lesz ismétlés, vasárnap este pedig kiderül, melyik dalra szavaztak a legtöbben.