Fördős Zé: Norbi posztja manipulatív, önreklámozó és álszent

Soha nem múló szerelem: tengerparton romantikáznak Rékáék, Schobert Norbi, Rubint Réka, nyaralás, romantika
Vágólapra másolva!
Újabb celebbalhé van kibontakozóban, ezúttal a gasztronómia területén. A cikk alján szavazzon!
Vágólapra másolva!

Történt, hogy Schobert Norbert szót emelt Benke László mesterszakács kórházba kerülésének apropóján, ilyesféleképp: „az elmúlt hetekben a csodás internetes publikációk, a divatos gasztrobloggerek aljasan összevágott videókkal és ocsmány, becsmérlő kritikákkal támadták a házias, egyszerű, vidám főzés Atyját.”

Norbi beszólt Forrás: Facebook/Rubint Réka

Eztán ilyeneket ír: „Mélységesen szégyelljétek magatokat! Én megvetlek titeket. Emlékeztek Albert Györgyire? Sírba rugdosta a bulvár, aztán ajvékolva siratta. Undorító.” Végül pedig üzen is, hogy egyértelmű legyen, ki az egyik címzett: „Fördős Zé! Tanulj meg főzni!”

Ezt a megszólított már nem hagyta szó nélkül: előbb jelezte, hogy Laci bácsinak mielőbbi jobbulást kíván, majd rátér Schobertre. „Ugyanakkor nem hagyhatom, hogy Norbi hatás- és lájkvadász, a saját üzletét reklámozó, manipulatív és álszent posztjában az én nevemet összemossa valamiféle fiktív, homárt zabáló, a nagyapáink gasztronómiai örökségét az asztalról lesöprő fantommal.”

Fördős Zé visszaszólt Forrás: Facebook / Fördős Zé

Jelzi, hogy Benke Laci bácsival amúgy semmi baja, a gasztronómia világa egy szabad hely, és ettől izgalmas. „Viszont fenntartom magamnak a jogot arra, hogy lehessen véleményem, ahogy bárki másnak, még akkor is, ha az adott esetben valakinek nem tetszik” – teszi hozzá.

„Norbinak is van egy véleménye, ami valójában sokkal inkább tűnik nekem egy előre megszerkesztett, enyhén PR-szagú manipulációnak, ahol én egy személyben testesítek meg minden gonosz internetezőt, aki Laci bácsit kórházba juttatta, és nem mellesleg adott esetben kikezdi Norbi céges érdekeit” – írja Fördős Zé.

Norbi 1 millió 436 ezer követővel bír a Facebookon, Fördős Zé 115 ezerrel, mindkettő jelentős tömeg, így érdeklődve várjuk az újabb fejleményeket.

Szavazzon!

Kinek van igaza?