Öt páros kiesett a Sztárban sztár + 1 kicsiből

Vágólapra másolva!
Lement a SuperTV2 zenés vetélkedőjének elődöntője.
Vágólapra másolva!

A bő háromórás tévéshow vége felé a zsűri pontozása alapján Bereczki Zoltán állt az élen, majd jött Pál Dénes és Király Linda, illetve kis párjaik. Az összesített versenypontok alapján Sipos Péter, Tóth Vera aggódhatott leginkább, de eztán még jött a második körös szavazás.

Háromnegyed tíz körül kiderült, hogy a nyolcadik élő show heti nyerő párosát Pál Dénes és Varga Vivien alkották. Továbbjutott mellettük Bereczki és párja, Artúr, Feke Pál és Anna, Király Linda és Flóra, illetve Dér Heni és kis partnere, Zsófi.

Forrás: SuperTV2

Noha Till Attila többször hangsúlyozta, hogy nincs kiesés, de valójában az öt továbbjutó páros küzd a győzelemért, a másik ötnek viszont közös produkció jut csak, de már nem nyerhet. Ez - akárhogy tekerjük, forgatjuk - mégiscsak egyfajta kiesés, de talán nem töri össze a gyerekszereplők szívét.

A jövő heti fináléban olyan előadókat vagy bandákat kell megszemélyesíteniük, mint Presser Gábor, Steven Tyler (és a Run-DMC), a Wellhello vagy a Záray-Vámosi duett.