Ma ünnepel a leghíresebb tévés szociopata, Dexter

Michael C. Hall
Vágólapra másolva!
Minden idők egyik legszerethetőbb tévés sorozatgyilkosa, a csak szemétládákat likvidáló Michael C. Hall 47 éves lett.
Vágólapra másolva!

Február 1-jén lett 47 éves az amerikai színész, akire a szakma és a közönség a Sírhant művekkel figyelt fel. Az igényes, fordulatos, de sokszor azért végtelenül lelombozó HBO-sorozatban ő alakította David Fishert, az apa nélkül maradt család egyik tagját. Érzékeny, finomkodó, meleg temetkezési vállalkozó volt, fekete, rendőr szeretővel, innen szép ugrás volt vagány, kemény gyilkossá lenni pár évvel később.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/D Dipasupil

2006 és 2013 közt jött aztán a Dexter, egy szintén remek, és szintén hatásos sorozat, ebben vérnyomelemzőt alakított, aki azonban éjjel veszi az éles szerszámait, a szikét, a hozzávalókat, és elindul becserkészni olyan fazonokat, akik egyértelműen bűnösek, súlyos gaztetteket követtek el, de a törvény alól mégis sikerült kibújniuk.

Az éjjeli, magányos igazságosztó karaktere még ismertebbé és gazdagabbá tette Michael C. Hallt. Érdekes, hogy a Dexter egésze 8,8-on áll az IMDb-n, a nyolcadik évad utolsó része, a szériát záró epizód pedig csak 4,8-at érdemelt ki. Nagy hisztériát váltott ki a sorozat rajongóinak körében a finálé, mert (spoiler!) nem erre számítottak: Debra meghalt, de pont a főhős túlélte, és szakállasan, álnév mögé bújva, morózusan nézett a kamerába.

Forrás: AFP/2014 Getty Images/Noam Galai

A felháborodás persze elért a stúdióig is, a kreatív vezetők, producerek pedig jelezték, hogy ők szívesen eltették volna láb alól a jó Dexter Morgant - tudván, hogy egy halálról szóló sorozat végén adekvát a főszereplő kimúlása -, de a megrendelő Showtime ragaszkodott ahhoz, hogy túlélje, mert akkor van esély egy spinoffra.

Ha figyelembe vesszük, hány sorozat támadt már fel az utóbbi években (MacGyver, Dallas, Charlie angyalai, Knight Rider és társaik), akkor nem is irreális elképzelés ez, akár vissza is térhetne a kultikus figura. Ehhez azonban nem elég a tisztes gázsi, pénze van már Hallnak, nyilván nem ártana pár fordulatosabb, eredetibb forgatókönyv is.

A színészről korábban itt írtunk hosszabban, itt pedig sorra vettük, ki mit csinált a Dexter vége óta.