Gordon Ramsay ki sem látszik a munkából

Gordon Ramsay
Vágólapra másolva!
Gordon Ramsay több új műsorral jelentkezik egyszerre, vetélkedője, dokusorozata is érkezik.
Vágólapra másolva!

Gordon Ramsay egy napi vételkedőt és egy dokumentumsorozatot is indít az ITV-n, azon a brit adón, ahol a pályáját is kezdte A pokol konyhájá-val, innen vitte át a műsort az Egyesült Államokba.

A Culinary Genius egy főzős vetélkedő lesz, ahol kilenc versenyző csap össze négy héten keresztül – Ramsay mintegy csak a nevét adja a projekthez, az első héten fog megjelenni, utána más viszi majd a műsort.

Gordon Ramsay Forrás: TV Paprika

Ugyanígy az egyelőre cím nélküli dokusorozat is a produkciós cégén, a Studio Ramsayn keresztül fog készülni, a szakács ebben valószínűleg egyáltalán nem lesz benne. Ennek a témájáról még nem tudni semmit, annyi biztos, hogy még idén elkezdik forgatni.

Ramsay közben azért megjelenik a képernyőn is, hamarosan a szintén az ITV-n futó The Nightly Show házigazdája lesz egy hétig – ez ugyanis egy olyan szórakoztató műsor, amelyet minden héten más híresség vezet.