Megtalálták az eltűnt filmes holttestét

Rob Stewart
Vágólapra másolva!
Rob Stewart kedden tűnt el búvárkodás közben, holttestére Florida partjainál találtak rá pénteken. A 37 éves tengerbiológus és filmes cápákról szóló dokumentumfilmjével vált ismertté.
Vágólapra másolva!

Nem sokkal az után, hogy bejelentették, pénteken napnyugtakor befejezik a Rob Stewart után folyó kutatást, rábukkantak a holttestére. 67 méteres mélységben találtak rá a kanadai filmesre, aki kedden, búvárkodás közben tűnt el.

A BBC beszámolója szerint több mint 14 ezer négyzetkilométernyi területet kutatták át Stewart után, aki barátaival búvárkodott Florida Keys közelében. Három társának sikerült visszajutnia a csónakhoz a kifejezetten nehéz túra után, Stewart azonban nem tért vissza. A haditengerészet, a helyi rendőrség és a floridai környezetvédők is a keresésére indultak, nővére pedig önkénteseket is bevont a kutatásba.

Rob Stewart Sharkwater című, 2006-os dokumentumfilmje több nemzetközi díjat is nyert. A filmben

a cápák illegális vadászatával foglalkozott,

illetve a cápafajoknak az ökoszisztémában betöltött fontos szerepét mutatta be. A film hozzájárult ahhoz, hogy világszerte felhívja a figyelmet a cápákat fenyegető veszélyekre.

A kanadai filmes a hírek szerint éppen a Sharkwater folytatása miatt volt Floridában.