A legszórakoztatóbb és legbotrányosabb 2017-es Super Bowl-reklámok

Super Bowl reklám
Vágólapra másolva!
Mint köztudott, a dollárszázezrekért készített és dollármilliókért vetített reklámok, amelyeket az amerikaifutball-bajnokság döntőjének szünetére szánnak a gyártók, mindig különleges figyelmet élveznek, és az interneten is 8-10 milliós nézettségig jutnak. Idén van olyan, amely 20 millió megtekintésnél jár, csak a weben! Alább bemutatunk párat, amelyek valamiért fontosak voltak idén, vagy csak egyszerűen jó őket végignézni – fogyasztástól vagy márkahűségtől függetlenül.
Vágólapra másolva!

A Super Bowlt először 1967-ben láthatták a tévénézők, ma pedig már hagyományosan a legnézettebb műsor az Egyesült Államokban. Olyan eseményről van szó, amely elsősorban az amerikaiakat vonzza, de így is közvetítik több mint 200 országban, itthon is egyre népszerűbb.

Rendre ez a legnézettebb tévés esemény: az amerikai tévétörténet húsz legnézettebb tévéműsorából tizenkilenc Super Bowl, csupán a M.A.S.H. záróepizódja tudott beférkőzni a nyolcadik helyre a maga 105,9 millió nézőjével. A rekordot jelenleg a 2015-ös Super Bowl tartja, erre 115,2 millió amerikai volt kíváncsi – míg a 2014-es döntőt 112,2 millióan, a tavalyit pedig 111,9 millióan figyelték.

A Mercedes öreg rockerekben bízott

A nagy nézettséget természetesen nem kizárólag az okozza, hogy az Egyesült Államokban megőrülnek az amerikai fociért, hanem az is, hogy a hirdetők és menedzserek hamar rájöttek, milyen lehetőségeket tartogatnak a játékrészek közötti szünetek.

Van ötmillió dollárja?

A félidőben mindig valamilyen látványos műsorszámot adnak, általában egy énekes vagy egy zenekar mutatja be az új dalát: idén Lady Gaga lépett fel, tavaly a Coldplay szórakoztatta a nézőket Beyoncéval és Bruno Marsszal kiegészülve. A nézettséget látva természetesen a hirdetők is rákaptak a műsorra, igaz, borsos árat kell fizetniük, ha meg akarnak jelenni, még úgy is, hogy idén maradt a tavalyi tarifa: egy harminc másodperces reklámhely ötmillió, öt és fél millió dollárba kerül a FOX szerint. 1967-ben persze más volt még a dollár is, de akkoriban 40 ezer dollárért lehetett kapni 30 másodpercet.

Nem csoda, hogy az ügynökségek külön készülnek erre az alkalomra, a legötletesebb, legütősebb reklámjaikat ekkorra tartogatják. De nézzük is, mely reklámok keltették fel leginkább a figyelmünket!

A Skittles reklámja kedves és szórakoztató, ártalmatlan és vicces: egy ifjú szerelmes próbálja felhívni magára barátnője figyelmét az éjszakában, de apró kavicsok helyett cukorkákkal próbálja megkocogtatni az ablaküveget. Az ablak azonban nyitva, és érdemes megnézni, miért nem reagál a célszemély. Angolul sem kell tudni hozzá, ne tessék megijedni:

Jason Statham és Gal Gadot őrületesen mozgalmas, látványos kisfilmet vállalt be, egy hosszabb, komoly akciójelenetet. Ilyenkor el lehet tűnődni azon, hogy egy egyperces kis reklám készítéséhez hány tucat ember többhetes munkája kell – pláne, ha a lehető legdrágább sávban kívánja az a nézők elé tárni a gyártó vagy forgalmazó. Vajon a Vix.com-nak visszajön a ráköltött hatalmas összeg?

A Mr. Clean idén is előrukkolt egy mókás kisfilmmel, amelyben felbukkan a Mr. Cleanhez köthető fehér pólós, kopasz úriember, és besegít egy olyan háziasszonynak, akit gyaníthatóan tipikus MILF-nek szántak a készítők. A rövid kis történet végén valaki nagyon meglepődik, de jól is jár, nézze csak:

A Kia reklámja is megér 60 másodpernyi figyelmet, annyi akciót, ötletet, poént tettek bele. Melissa McCarthy kinn óriási sztár, itthon nem annyira, de a Hero's Journey című reklámjának adhat egy percet:

Sajátos íze, hangulata van a Mercedes reklámjának, amely a mindenki által ismert Born to Be Wild-ot írta át Built to Be Wild-ra. Az öreg motoros rockerek bizonyára egy fricskaként értelmezik majd, de mindenki másnak csak egy egyperces laza szórakozás, diszkrét márkaépítéssel.

Akad még pár érdekesebb darab, ha többre vágyik, itt megnézheti.